KPMG: 2050-ben 1,74 nyugdíjas jut majd egy aktív személyre, szükség van a magánnyugdíjalapokra

Szükség van a magánynyugdíjalapra, hisz 2050-ben 1,74 nyugdíjas jut majd egy aktív személyre olyan körülmények között, hogy 1990-ben ez az arány 0,3 volt - jelentette ki Tudor Grecu, a világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága, a KPMG tanulmánya alapján.

„Az elöregedés egész Európára jellemző. Ha a demográfiai mutatókat nézzük, azt látjuk, hogy míg 1990-ben a romániai átlagéletkor 33 év volt, most 41 év, 2050-ben pedig 47 év lesz. Ez egy hatalmas nyomást jelent a nyugdíjrendszer újraelosztó jellegű első pillérére. Míg 1990-ben három aktív személynek kellett egy nyugdíjast eltartania, 2050-ben minden aktív személyre 1,74 nyugdíjas jut. Ilyen körülmények között a nyugdíjrendszer második pillérére feltétlenül szükség van” - nyilatkozta a szakember.

Tudor Grecu közlése szerint az európai trend azt követi, hogy a nyugdíj ne legyen alacsonyabb, mint a legutolsó fizetés 70 százalék-a. Ehhez képest Romániában ez az arány 52 százalék, amelynek 15 százalék-át a második pillér adja.

A szakember számításai szerint egy 2008-ban munkába álló és 2040-ig átlagbérben részesülő személy nyugdíjához a nyugdíjrendszer első pillére az utolsó fizetésének 37 százalékával, a második pillér a 15 százalékával járul hozzá, 3,75 százalékos járulékfizetés mellett. Ha 6 százalékos lenne a járulék, a második pillér az utolsó fizetés 20 százalékát adná. „Következtetésképpen: egyrészt a magánnyugdíjalapra szükség van, másrészt a második pillér egy sikertörténet, és úgy kell folytatni, ahogyan azt 2008-ban eltervezték” - fejtette ki a KPMG képviselője.

Felhívás a kormányhoz

A Románia Fejlesztéséért Koalíció (CDR) csütörtöki sajtóértekezletén felszólította a román kormányt, hogy ne módosítsa a nyugdíjrendszer jelenlegi, három pilléren nyugvó struktúráját, és mihamarabb emelje meg a magánnyugdíjalaphoz való hozzájárulást a jelenlegi 3,75 százalékos arányról 6 százalékra.

A CDR szerint sem a kormány, sem a törvényhozók nem magyarázták meg eddig meg, hogy a kezdeményezett intézkedések miért lennének a nyugdíjrendszer második pillérébe járulékot fizető hétmillió román állampolgár hasznára. A 25 üzleti egyesület, kétoldali kereskedelmi kamara, és más gazdasági szövetség képviselője felhívta a figyelmet arra a negatív hatásra, amelyet a magánnyugdíjalapról való lemondás vagy a járulékfizetés csökkentése váltana ki.

Tizenöt egyesület közös felszólítást intézett a kormányhoz, hogy ne destabilizálja a jelenlegi nyugdíjrendszert, hanem arra tegyen erőfeszítéseket, hogy a törvény előírásainak és a román állampolgárok hosszútávú érdekeinek megfelelően, a hozzájárulást 6  százalékra növelje.

Örökölni is lehet

A CDR szakemberei szerint a második pillérbe befizetett hozzájárulás a befizetők privát tulajdona, tehát örökölhető. „Az egyes pillér esetében a nyugdíjak kifizetése a járulékfizető halálával megszűnik, és a második pillér esetében azonban a hozzájárulás örökölhető. Tehát, minden olyan módosító javaslat, amely összevonná a két nyugdíjalapot, egyaránt befolyásolná a nyugdíjas állampolgár és az állampolgár utódainak jövedelmét” - mutat rá a CDR szakemberei által összeállított dokumentum, amelyet a nyugdíjrendszer második pillérével kapcsolatos csütörtöki sajtóértekezleten tettek közzé.

A koalíció képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy a második pillérhez való hozzájárulás felfüggesztése, akár hat hónapra is, azt jelenti, hogy „ahelyett, hogy a saját zsebünkbe gyűjtenénk a pénzt, ezt - belegyezésünk nélkül - az államkasszába utalják át, amelynek kezelésébe semmilyen beleszólásunk sincs”. Egyébként, a Román Kereskedelmi Bank számítása szerint a második pillérhez járulékot fizető hétmillió állampolgár vesztesége az alatt a hat hónap alatt, amíg járulékát az állami nyugdíjalapba gyűjtenék, mintegy 3,61 milliárd lej (77,6 millió euró) lenne, amelyhez hozzá kell számítani azt a kiesést, ami ennek az összegnek a hosszútávú befektetéséből származna.

Az előzmények: a kormány mindent tagad

A nyugdíjrendszer második pillérének átalakítása a kormány április 28-án közzétett törvényhozási prioritásai között szerepel. Az egyik tervezett intézkedés értelmében 2018. július 1-je és december 31-e között felfüggesztenék a járulékfizetést a magánnyugdíjalapba. A jogszabály arra kötelezné a munkavállalót, hogy havi 84 lej fix járadékot fizessen. Ez az összeg évente nőne, az ötödik évben elérné a 125 lejt, ami levonható a jövedelmi adóból. Ugyanakkor a munkáltatónak is fizethetnie kellene ezt a járulékot, amit a cég nagysága szerint (50, 25, 10 alkalmazott) levonhat a nyereségadóból. Idén év elejétől a társadalombiztosítás terhét átruházták az munkáltatóról az alkalmazottra.

A hét elején Eugen Teodorovici pénzügyminiszter azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer átalakításáról azok az emberek közölnek forgatókönyveket, akiknek fogalmuk sincs a kormány tevékenységéről. Korábban Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a második pillér megszüntetését az Országos Előrejelző Bizottság (CNSP) vetette fel, de a kormány nem értett egyet a javaslattal.

Ion Ghizdeanu, a CNSP elnöke az Agerpres hírügynökség megkeresésére kifejtette: a második pillérhez való hozzájárulás felfüggesztése csak munkahipotézis volt, és tévedésből került nyilvánosságra az információ. Ám utóbb mind a kormányfő, mind a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elismerte: a magánnyugdíj-alapokat nem kívánják ugyan felszámolni, a hozzájárulást egy időre felfüggeszthetik.

Kapcsolódók

Kimaradt?