Start-up Nation: figyelembe vették a MIÉRT javaslatait

Figyelembe vette a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium azokat a javaslatokat, amelyeket a Start-up Nation program hatékonyabbá tétele érdekében a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) fiatal vállalkozókkal közösen fogalmazott meg.

Több intézkedést is meghoztak és továbbiakat terveznek a Start-Up Nation procedúrájának felgyorsítása érdekében – jelezték a minisztériumok a javaslatokat továbbító Apjok Norbert RMDSZ-es parlamenti képviselőnek írt válaszlevelekben.

A válaszokból kiderül, hogy módosították azokat a belső szabályzatokat, amelyekkel leegyszerűsödik a kontragaranciális alap elemzési és jóváhagyási folyamata. Kialakítottak egy speciális procedúrát a program lebonyolítására, ugyanakkor megnövelték a program feldolgozásában közvetlenül részt vevő személyzet létszámát.

Az internetes infrastruktúra fejlesztésével, illetve a Pénzügyminisztérium és kontragaranciális alap között készülő protokollum által összekötik a két fél adatbázisát, amely által le lehet kérni a nulla adóügyi igazolást elektronikus úton. Ennek köszönhetően a jövőben a vállalkozók megszabadulnak az adóügyi igazolás bürokratikus akadályaitól és a 30 napos érvényességi korláttól.

„Örülök, hogy a MIÉRT-tel és a fiatal vállalkozókkal közösen javaslatokat dolgoztunk ki a programhoz. A minisztérium a válaszában kiemeli, hogy figyelembe veszik ezeket a kidolgozott javaslatokat, amelyek meglátásom szerint segíthetnek a program egy következő kiadásánál” – fogalmazott Apjok Norbert. 

Szőcs Endre közgazdász szerint a minisztériumok válasza felemás, bár bizakodásra ad okot: „egyik részről örülök, hogy a felvetésünk mentén is lazították a rendszert, és a jelenlegi keretek között megpróbálták gyorsítani a program megvalósulását, amelynek már érződnek a konkrét eredményei. Másik részről azonban nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a program a továbbiakban is diszkriminálja azon vállalkozókat, akik az állam hibájából a tervezett határidő után (2017. szeptember 29.) írták alá a támogatási szerződéseket.” A közgazdász ugyanakkor bízik abban, hogy az érintett minisztériumok, a programban részt vevő hatóságok és a pénzintézetek kielemzik az idei tapasztalatokat, és azokat beépítik a 2018-as Start-Up Nation program jobbá tételébe. „Erre a Pénzügyminisztériumtól konkrét ígéretet is kaptunk a speciális procedúrák átgondolása, új protokollumok megkötése és az informatikai rendszer fejlesztése révén" – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?