A Világbank jelentős GDP-növekedést jósol Romániában

A Világbank jelentősen, 4 százalék fölé emelte az idei és jövő évi bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Az idén 4,5 százalékos bővüléssel számolnak a korábban várt 3,7 százalékkal szemben, 2019-re pedig 4,1 százalékossal a korábbi 3,5 százalékkal szemben. A Világbank arra számít, hogy a GDP-növekedés 2020-ban 3,5 százalékra mérséklődik. A tavalyi várható román gazdasági növekedést is emelte a Világbank: 6,4 százalékos bővülésre számít a korábban közölt 4,4 százalék helyett.

Megállapították, hogy Románia előrelépéseket tett az állami vállalatok pártsemlegessé tételében a versenyszférából kijelölt vállalatvezetők kinevezése révén, de ennek a tervnek a maradéktalan alkalmazása késlekedik, mivel "jelentős ellenállás tapasztalható a változással szemben".

Mihai Tudose miniszterelnök szerdán üdvözölte a Világbank jelentését, örömmel nyugtázta, hogy 6,4 százalékra javította a tavalyi várható GDP-növekedést. A kormányfő tavaly bírálta a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot amiatt, hogy túlságosan pesszimista becsléseket tesznek közzé a román gazdaság kilátásairól.

Bukarest az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Kapcsolódók

Kimaradt?