Bővül a szentgyörgyi ipari park, költöznek az első beruházók

Három, zömében helyi vállalkozás költözik be elsőként a szépmezői ipari parkba, amelynek jelenlegi tíz hektáros területét 33 hektárosra bővítik, számolt be Zsombori László. Az ipari parkot működtető Sepsi Ipar kft ügyvezetője elmondta, egy autóipari cég, egy kézműves sört termelő vállalkozás és egy színházi díszletet gyártó cég fog beköltözni a Sepsiszentgyörgy melletti ipari parkba. Hozzátette, hogy a beköltözés előtt álló három vállalkozás mellett az eddigi érdeklődők zömében helyi vállalkozások, de német részvényekkel rendelkező cég is jelentkezett már.

A szépmezői ipari park előnye, hogy az oda beköltöző vállalkozásnak nem kell terület és ingatlanadót fizetnie, a lakosság szempontjából pedig a munkahelyteremtés miatt lesz fontos helyszín. A tavaly befejezett ipari parkot 24,6 millió eurós pályázat segítségével építették meg.  Az ipari park irodaházában a befektetők irodahelyiségeket kaphatnak, illetve a rendelkezésre álló közművesített területből legkevesebb 1.000 négyzetmétert bérelhetnek, 1,5 euró + áfa négyzetméterenkénti áron. A befektetők 20 és 60 százalék közötti lakbérkedvezményben is részesülhetnek az újonnan teremtett munkahelyek száma, a cég tevékenysége és a biztosított átlagbér mértékének függvényében.

Zsombori László elmondta, a szépmezői ipari park eddig 10,7 hektáron fekvő része rendelkezett ipari park státusszal, és ez nemsokára 33 hektárra bővül, ezt indítványozzák a belügyi és közigazgatási tárcánál. Az ipari park célja, hogy kedvezményekkel csábítson Sepsiszentgyörgyre befektetőkkel, `így új munkahelyek jönnek létre, és a térség vonzóbbá válik a befektetők számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?