Kétszer olyan termelékenyek a multik, mint a román cégek

Dupla hatásfokkal dolgoznak a multik dolgozói a hazai vállalkozások alkalmazottaihoz képest. Magyarországon még nagyobb a kontraszt, ott a multik háromszor hatékonyabbak.

Közép-Kelet-Európa több országában a kormánypárti retorika visszatérő motívuma a multinacionális cégek démonizálása, ám a statisztikai adatok fényében ez olcsó demagógiának tűnik, siralmas lenne a térség államainak gazdasági helyzete, s ebből adódóan az életszínvonal a multik nélkül.

Románia a legtöbb gazdasági mutató tekintetében az utolsó előtti helyen áll az Európai Unióban, csupán Bulgáriát előzve meg, s nem kivétel ez alól a termelékenység sem. Egy hazai munkavállaló átlagban 14 569 euró értékben állít elő javakat, illetve végez szolgáltatásokat, ami csupán 30 százaléka az EU átlagának.

A multinacionális vállalatok dolgozói ennél lényegesen többet, 23 788 eurót termelnek meg, a román tőkével működő vállalkozások termelékenysége ellenben katasztrofális, alkalmazottaik fejenként mindössze 11 179 eurót produkálnak. Ha az egész román gazdaság kizárólag multikból állna, akkor cseh vagy portugál életszínvonalon élhetnénk, amivel a romániaiak többsége valószínűleg elégedett lenne.

„Románia célkitűzésének az elkövetkező tíz évre az kellene lennie, hogy a termelékenységet az EU-átlag 30 százalékáról feltornázza 55-57 százalékra. Ebben az esetben a vásárlóerő paritáson számított egy főre eső GDP a jelenlegi 59 százalék helyett az EU-átlag 80 százalékára nőne” – véli Cezar Mereuță, kutató-közgazdász, hozzátéve, hogy a termelékenység döntő módon határozza meg egy állam gazdasági fejlettségét és GDP-jét. Idehaza leggyengébben mégsem a román tőkéjű vállalkozások teljesítenek, hanem az állami cégek, amelyek termelékenysége 25 százalékkal alacsonyabb az előbbiekénél.

A termelékenység a jólét kulcsa

Az EU-tagállamok termelékenységi rangsora részben választ ad arra a kérdésre, hogy miért lényegesen alacsonyabbak a bérek ebben a térségben a nyugat-európaiaknál? A lista utolsó harmadában kizárólag volt szocialista országok tanyáznak, a jóléti államok gazdaságai ellenben kimagaslóan teljesítenek a termelékenység tekintetében.

Az éllovas Luxemburg, ahol minden egyes munkavállaló átlagban 86 788 eurót termel meg egy év alatt, ami hatszorosa a romániai értéknek. Az első tíz között Dánia, Írország, Belgium, Svédország, Nagy-Britannia, Ausztria, Finnország, Hollandia, Franciaország és Németország szerepel még, ahol a termelékenység 77 ezer és 55 ezer euró/fő között változik.

A volt szocialista országok közül Szlovénia, Észtország és Csehország állnak a legjobban, 32-23 ezer euró/fővel, megelőzve Portugáliát és Görögországot. Magyarország 23-ik a 28-as listán, 20 661 euróval, ami azonban sokkal inkább a rengeteget szidott multik érdeme, semmint a magyar vállalkozóké.

A multinacionális vállalatok magyarországi dolgozói fejenként 41 189 eurót termelnek meg egy év alatt, a hazai tőkéjű vállalkozások munkavállalói azonban csak 13 293 eurót. Ennél alacsonyabb hatásfokkal kizárólag a román és a bulgár vállalatok működnek. Magyarországon a multik háromszor termelékenyebbek tehát, mint a helyi cégek, ennél nagyobb, négyszeres különbség csak Írországban van. Uniós szinten Dániában van a legkisebb, mindössze 10 százalékos különbség a multik és a belföldi piaci szereplők hatékonysága között.

Sok a „megélhetési” vállalkozás Romániában

A multinacionális vállalatok bejáratott piaci modelleket és fejlett technológiát alkalmaznak, nem véletlen tehát, hogy magas a termelékenységük, állítja Juhász Jácint egyetemi adjunktus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója. „A hazai kis- és középvállalkozások jelentős része ellenben megélhetési vállalkozás, amely kényszerűségből jött létre, azért, hogy eltartson egy családot. Ezeknél nem a profit a cél, már az is eredmény, ha fizetése van a tulajdonosnak, aki általában igazgató és dolgozó egy személyben” – nyilatkozta a Maszolnak a szakember.

Juhász Jácint hangsúlyozza, hogy nem romániai jelenségről van szó, Nyugat-Európában is ez jellemző a családi vállalkozások többségére, amelyek termelékenység tekintetében nem versenyezhetnek a multikkal.

Pengő Zoltán

Kapcsolódók

Kimaradt?