Borúlátóak a becsléseik– populizmussal vádolják a bankok a kormányt

A hivatalos előrejelzésnél lényegesen alacsonyabb gazdasági növekedésre, ellenben nagyobb államháztartási hiányra van kilátás az Unicredit prognózisa szerint.

Kiadta az Unicredit Bank a 2018-ra vonatkozó prognózisát, melyben kemény szavakkal illeti a kormány gazdaságpolitikáját. „A kormány továbbra is populista intézkedéseket hoz, pedig a források végesek: idén az adókból származó bevételek előreláthatóan csak 1,2 százalékkal fognak nőni, annak ellenére, hogy a GDP nominális növekedése 9,9 százalékos lesz, a közalkalmazotti bérek és a szociális kiadások pedig 16,6 százalékkal lesznek nagyobbak, mint tavaly”.

Az Unicredit elemzői nem osztják az Országos Előrejelzési Tanács felhőtlen optimizmusát, mely nemrég kiadott előrejelzésében a bruttó hazai termék 5,5 százalékos növekedésére számít 2018-ban, csupán 3,6 százalékos fejlődést tartanak elképzelhetőnek. A banki szakemberek már idén is kisebb növekedéssel számolnak, mint a kormány, 5,3 százalékot valószínűsítenek 5,6 százalék helyett.

A dokumentum szerzői szerint jövőre 191,8 milliárd euró lesz a GDP abszolút értéke, az egy főre eső GDP pedig az idei 9333 euróról 9797 euróra nő. Mindez még nem lenne baj, hiszen a 3,6 százalék is elfogadható mértékű fejlődést mutat, ám a kormány adópolitikája veszélybe sodorja a makrogazdaság stabilitását. 

„Fenáll a veszélye annak, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 2018 végére elérje a 3,7 százalékot, mivel a bevételek nem tudják kompenzálni a tervezett adócsökkentéseket. Ez a becslés a költségvetésből finanszírozott befektetések további csökkenésével számol” – olvasható a dokumentumban. 

Kevés uniós pénzt hívtak le

Idén még valószínűleg tartható lesz a 3 százalékos hiány, véli az Unicredit, ám ez is csak adóemeléseknek, a központi beruházások visszafogásának és egyszeri intézkedéseknek köszönhető. A Nemzetközi Valutaalap úgy becsüli, hogy ha minimális mértékben is, de túl fogjuk lépni a 3 százalékos küszöböt, Mihai Tudose kormányfő ellenben a közelmúltban 2,95-2,98 százalékos hiányról beszélt.

Az Unicredit szakemberei szerint súlyos gond az uniós pénzek lehívásának alacsony hatékonysága is: „Az év első hét hónapjában a strukturális és kohéziós alapokból csak 274 millió eurót sikerült lehívni. Lényeges javulásra jövőre sem lehet számítani, mivel a költségvetési megszorítások miatt fölöttébb valószínűtlen, hogy új, nagy infrastrukturális beruházások kezdődjenek” – olvashatóa  jelentésükben.

A bankárok arra számítanak, hogy 2018-ban a fogyasztás az ideinél kisebb mértékben, 4 százalékkal fog bővülni, az infláció ellenben az ideinek háromszorosa, 3,4 százalék lesz. Rossza hír az euró-alapú hitelesek számára, hogy az uniós valuta árfolyama várhatóan tovább fog nőni, könnyen megtörténhet, hogy megközelíti majd a 4,7 lejes szintet. Ez annak a következménye, hogy a bérek gyorsabb ütemben nőnek, mint a gazdaság termelékenysége.

Kapcsolódók

Kimaradt?