Kedvezőbb feltételekkel árusítják a szentgyörgyi Bodok szállót

Sepsiszentgyörgy önkormányzata ismét könnyített a város központját éktelenítő Bodok szálló eladási feltételein.

A háromszéki megyeszékhely önkormányzata úgy döntött, negyedszer is megpróbálkozik a kilenc emeletes hotel eladásával, abban bíznak, hogy a korábbihoz képest könnyített feltételek között ezúttal kerül egy vásárló. Az eredeti 1 millió eurós vételárat 900 ezer euróra csökkentették, ennél lejjebb már nem mennek, mert 2014-ben ennyibe került a városnak az ingatlan. Emellett a garanciapénzt 300 ezer euróról a felére csökkentették.

A jövendőbeli vásárlónak a Bodok szálló vételára mellett kell befizetnie a 150 000 eurós garanciapénzt, amit három részben kap majd vissza. Az első 50 000-et, amikor kiváltotta az építkezési engedélyt, a második részt, amikor elkészült a Bodok szálló homlokzatának felújításával, az utolsó 50 000 eurót, amikor befejezte a korszerűsítését és kiváltotta a szálló működési engedélyét. A városháza elvárása az, hogy a befektető 36 hónap alatt be is fejezze a munkálatokat.

Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben egy brassói vállalkozótól vásárolta meg a városközponti, romos Bodok hotelt, szerette volna felújítani és beüzemelni, de kiderült, hogy a város erre a célra nem tud pályázni, ezért most próbálja eladni, azzal a feltétellel, hogy a vásárló is hotelként működteti az ingatlant. Számítások szerint a létesítmény négycsillagos szállóként működne, és wellness központot, konferenciatermet hoznának létre benne.

A nyáron megszervezett egyik versenytárgyaláson zárt borítékos ajánlatot tett egy befektető, azonban az önkormányzat nem nyitotta fel ajánlatát, mert attól tartottak, hogy szabálytalan, ha csak egyetlen ajánlatot vesznek figyelembe. Újra meghirdették a licitet, viszont ez alkalommal az ajánlattevő meggondolta magát,  és nem jelentkezett ismét. Abban bíznak, hogy most a negyedik alkalommal hirdetett versenytárgyaláson a kedvezőbb feltételeknek köszönhetően is, lesz vállalkozó, aki megvásárolná a Bodok szállót majd felújítását követően beindítaná azt.

Kapcsolódók

Kimaradt?