Szeptembertől kapják a közalkalmazottak az üdülési utalványokat

Szeptember elseje után kapják meg az idei évre járó 1450 lejes üdülési támogatást – utalvány formájában – a közalkalmazottak – közölte a turisztikai miniszter.

Mircea Dobre tájékoztatása szerint a kormány hamarosan elfogadja az erről szóló sürgősségi rendeletet. Az utalványokra azonban csak a nyári költségvetés-kiigazítás után lesz fedezet. A büdzsé kiegészítésére a miniszter szerint leghamarabb július végén, augusztus elején lehet számítani.

Ezért az üdülési csekkeket csak szeptember elseje után utalják a közalkalmazottaknak, ám egy éven keresztül felhasználhatók – mondta Mircea Dobre. "Mindenki legyen nyugodt, mert ezeket az üdülési jegyeket pontosan úgy fogják kiutalni, ahogy azt a kormányprogram ígéri. Jelenleg egyetlen intézmény se számolta be a költségvetésébe ezeket az utalványokat. A költségvetés-kiegészítés pillanatától kezdve azonban mindenkinek - központi és helyi közintézményeknek, állami vállalatoknak - saját büdzséjükből kell elkülöníteniük az erre szánt összeget, és csak ezt követően utalhatók ki az üdülési jegyek" - jelentette ki. 

A turisztikai miniszter arról is tájékoztatott, hogy egy ilyen voucher értéke az országos minimálbérrel egyenértékű, azaz 1 450 lej lesz, ezt kisebb összegű értékjegyekre bontva juttatják el a kedvezményezetteknek, hogy az összeget ne kelljen egyszerre elkölteni. Hangsúlyozta, az elfogadás előtt álló rendelet szigorúan bünteti az utalványokkal történő kereskedést.

E szerint 10 ezer lejjel büntetik az amúgy névre szóló szelvények értékesítését, és 20 ezer lejre azokat a turisztikai irodákat, amelyek szolgáltatást nyújtanak azoknak, akik nem a nevükre szóló utalvánnyal fizetnek. A miniszter nem tért ki arra, hogyan szűrik majd ki ezeket a szabálytalanságokat.

Mint ismert, a héten elfogadott egységes bértörvény szerint a közalkalmazottak jövőre is jogosultak lesznek üdülési támogatása, csakhogy ezt nem értékjegy formájában, hanem pénzben kapják meg. Az előírást hevesen bírálta a Turisztikai Ügynökséges Országos Szövetsége (ANAT).

Mircea Dobre erről elmondta: kormányhatározatban szabják majd meg, milyen formában kapják meg jövőre a közalkalmazottak az üdülési támogatást. 

Kapcsolódók

Kimaradt?