Munkaügyi miniszter: januártól az összes közalkalmazotti bér 25 százalékkal nő

A következő év január elsejétől valamennyi közalkalmazott  fizetése 25 százalékkal emelkedik – közölte hétfő este a köztelevízióban a munkaügyi miniszter, néhány órával azután, hogy a kormánypártok iktatták a parlamentben az egységes bértörvény tervezetét.

Lia Olguța Vasilescu tájékoztatása szerint a jogszabály lényege, hogy valamennyi közalkalmazotti kategóriának rögzíti a 2022-től esedékes fizetését. Január elsejétől egységesen 25 százalékkal nőnek a bérek. Ezt követően a 2022-től esedékes szintet négy év alatt érik el, évenkénti emeléssel a közalkalmazotti fizetések. Az évenkénti emelés összege a 2022-től esedékes szint és a 2018. januári szint közötti különbség egynegyede lesz.

A miniszter elmondta, jelenleg 63,5 milliárd lejt fordítanak évente a költségvetésből a közalkalmazotti fizetésekre. Az egységes bértörvény alkalmazásához 2020-ig további 32 milliárd lejre lesz szükség, ami évi 10 milliárd lejes többletet jelent. Ezt az összeget Lia Olguța Vasilescu szerint nem lesz olyan nehéz előteremteni. Kijelentését többek között azzal támasztotta alá, hogy valójában a bérekre költött összegek 35 százaléka különböző adók és járulékok formájában visszakerült a költségvetésbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?