Húsz év múlva kiapadhatnak Románia kőolajtartalékai

A jelenlegi technológiákkal kiaknázható hazai kőolajkészletek mindössze 60 millió tonnát tesznek ki, az éves kitermelés pedig, bár csökken, még mindig meghaladja a 3 millió tonnát. Ha el is fogy az olajunk, attól még az üzemanyag nem lesz feltétlenül drágább.  

Földgázból Románia egyre inkább önellátóvá válik, a kőolaj tekintetében azonban ellentétes irányú folyamat zajlik, évről-évre nő az import volumene. Öt évvel ezelőtt még a belső fogyasztás 44 százalékát biztosította az idehaza kitermelt kőolaj, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból, tavaly azonban mér csak mintegy 33 százalékát.

Ennek egyik oka az, hogy a gépjárműpark rohamos iramban nő. 2012-ben még csak 5,7 millió gépjármű volt az országban, a tavalyi év végére azonban a számuk meghaladta a 7 milliót, ami 22 százalékos bővülést jelent. Ezen belül a személyautók száma 4,4 millióról 5,4 millióra emelkedett. Annak ellenére, hogy az elmúlt években a gépjárműállomány átlagéletkora valamelyest csökkent, s ezzel párhuzamosan az átlagfogyasztás is, ez nem tudta ellensúlyozni a számbeli növekedés okozta fogyasztási többletet.

A másik ok az, hogy a belföldi kőolaj-kitermelés folyamatosan csökken. A kitermelés 1977-ben volt csúcsra járatva, amikor 14,65 millió tonna fekete aranyat hoztak felszínre a romániai kutak. 2010-ben már csak 4,18 millió tonna volt a hozam, tavaly pedig 3,57 millió tonnára csökkent a kitermelés, ami kb. negyede az 1977-es évi rekordmennyiségnek. A kutak hozama az elkövetkező években tovább fog csökkenni, a hazai kőolajkészletek ugyanis kimerülőben vannak. A kitermelés visszaesésének következménye a petrokémiai ipar leépülése: a meglévő tíz finomítóból már csak három, a Petromidia, a Petrobrazi és a Petrotel dolgoz fel kőolajat.  

A 2007-ben elfogadott, Románia Energetikai Stratégiája című dokumentum szerint az ország kőolajtartalékai 60 millió tonnát tesznek ki. Annak ellenére, hogy kutatófúrásokat folyamatosan végeznek, az elmúlt években nem sikerült jelentős lelőhelyekre bukkanni. Vannak arra utaló jelek, hogy s Fekete-tenger kontinentális talapzatában talán rejtőzhet számottevő mennyiségű kőolaj, ezt azonban mostanáig nem sikerült egyértelműen bizonyítani. Az energetikai stratégia prognózisa szerint 23 év múlva az ország kőolajtartalékai teljesen kimerülnek. A hazai kitermelés esetleges megszűnése nem feltétlenül lesz befolyással az üzemanyag árára. Egyrészt a hazai kőolaj kitermelési költsége viszonylag magas, másrészt az üzemanyagárnak legnagyobb hányadát, 53 százalékát, adók és illetékek teszik ki.

A belföldi kitermelés csökkenését növekvő importtal kompenzáljuk. Az uniós statisztikai hivatal Oil Buletin című jelentése szerint a román kőolajimport mennyisége hét év alatt 28 százalékkal nőtt. A behozott kőolajat csak részben használjuk a belső fogyasztás kielégítésére, egy része a feldolgozást követően exporta megy. Tavaly 3,65 millió tonna benzint és motorinát értékesítettünk külföldön 1,42 milliárd euró értékben.

Kapcsolódók

Kimaradt?