Újabb részleteket árult el a munkaügyi miniszter a bérezési törvényről

Az új egységes bértörvény külön fejezetben foglalkozik a magas rangú köztisztviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérével, amelyet az átlagfizetés alapján számolnak majd ki - nyilatkozta Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerdán.

A tárcavezető kifejtette, azért volt szükség a magas rangú köztisztviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérezésének külön szabályozására, mert a többi közalkalmazott fizetése az alapbérből és a különböző pótlékokból áll. „A magas rangú köztisztviselőknek, polgármestereknek és alpolgármestereknek viszont nem jár semmiféle pótlék, még a szolgálatiidő-pótlék sem, ezért emellett a változat mellett döntöttünk, hogy mindenkit méltányosan bérezzünk” - mondta Olguţa Vasilescu a szerdai kormányülésen.

Hozzátette: 2021-ig felszámolják a bérezési rendszer egyenlőtlenségeit, azt követően pedig valamennyi közalkalmazott fizetése egyenlő arányban, az infláció mértékével növekedik majd. A törvény több alapelven is változtat, például nem bérezési kategóriák, hanem tisztségek, fokozatok alapján történnek majd a besorolások - közölte a miniszter, aki megerősítette: 2018-tól nő az egészségügyi dolgozók fizetése. "Ők lesznek a teljes körű béremelés első kedvezményezettjei, a többi ágazat esetében fokozatosan nőnek a fizetések a következő négy évben" - fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter kifejtette: 2021-ig a közalkalmazottak fizetése átlagosan 56 százalékkal növekedik, de úgy, hogy nem lépik túl a pénzügyminisztériummal közösen megszabott 32 milliárd lejes keretet. Hozzátette: ebbe a keretösszegbe különböző szinteken 5-30 százalékos prémiumalapot is beszámoltak, amelyet a szakszervezet beleegyezésével lehet odaítélni, és amelynek egy részét kötelező módon vakációs csekkekre kell fordítani.

Vasilescu azt is elmondta, a szakszervezetek eddig nem kifogásolták a tervezetet, amelyet ez év július elsejéig szeretnének elfogadtatni a parlamenttel.

Kapcsolódók

Kimaradt?