Négy év alatt megkétszereződik a hivatásos katonák zsoldja

A védelmi minisztérium alkalmazottai nagy részének négy év alatt több mint száz százalékkal nő a fizetése az új közalkalmazotti bértábla hatályba lépése után – derül ki a munkaügyi minisztérium tervezetéből.

A tárca és a rendőrszakszervezetek hétfőn egyeztettek a jogszabályról. A HotNews által idézett szakszervezeti források szerint a védelmi minisztérium alkalmazottainak jóval nagyobb fizetésemelést irányoz elő az új közalkalmazotti bértábla, mint a belügyminisztérium kötelékében dolgozókénak.

Így például egy századosi rangú hivatásos katona fizetése 131 százalékkal nő 2021-ig, míg egy ennek megfelelő rangú rendőrfelügyelőé csak 32 százalékkal. Ennek magyarázata az, hogy a rendőrszakszervezeteknek az utóbbi években sikerült béremeléseket kialkudniuk a kormánytól, ám a hadsereg alkalmazottainak nincs szakszervezete.

A rendvédelmi szervek képviselői folytatják az egyeztetéseket a minisztériummal a közalkalmazotti bértábláról. Kedden egyébként az egészségügyi és a tanügyi szakszervezetek vezetőivel egyeztet a tárca a tervezetről.

Kapcsolódók

Kimaradt?