Online pályáznak fejlesztésekre a Hargita megyei települések

A maximális átláthatóság, valamint a bürokrácia csökkentése Hargita Megye Tanácsának a célja azzal, hogy online platform segítségével mindenki számára elérhetővé és ellenőrizhetővé teszik, hogy mely települések milyen fejlesztésekre pályáznak idén.

Az honlapon a megyei tanácsának rendelkezésre álló összegekre lehet pályázni, ez az éves költségvetés 20 százaléka. Az összeget minden esetben a közpénzügyi hivatal határozza meg, amelyet a megye lakossága által befizetett áfából és személyi jövedelemadóból térítenek vissza. Az idei összeg állítólag nem sok, mintegy 10 százalékkal több a tavalyinál. A pénzügyi igazgatóság azonban még nem közölte a pontos összeget a megyei tanáccsal.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, hogy a településfejlesztésekre szánt összegek elosztásának módja megyénként változik: van, ahol a megyei tanács elnöke dönt, és olyan is, ahol a települések lakosságarányának megfelelően osztják le a pénzt.

„Hargita megye ebben 2008 óta képez kivételt, mi igyekszünk, hogy a valós szükségletek alapján, főleg a gazdaságilag és elhelyezkedésileg hátrányos helyzetű településeket támogassuk. Éppen ezért a nagyobb települések megértését kérjük ebben. Példának okáért, csatornázásra csak olyan települések nyújthatnak be uniós pályázatot, ahol a lakosság száma meghaladja a 2000 főt. Mi a kistelepülések elöregedését és kiürülését szeretnénk megakadályozni ezzel a pályázásos rendszerrel” – magyarázta a megyeelnök. 

Pontrendszert dolgoznak ki

Barabás Csaba kabinetvezető ismertette a nem rég elindított honlapot, amelynek köszönhetően a polgármesteri hivatalok online adhatják le és iktathatják pályázatukat, nem kell személyesen, nyomtatott űrlapot kitölteniük a megyei tanács székhelyén. A portálon a Főoldal menü alatt megtekinthető, hogy jelenleg a megyei tanács mely beruházásai vannak folyamatban, illetve milyen fázisban vannak.

Az Önkormányzatok menüben pedig a korábban említett, önkormányzatok által benyújtott pályázatok tekinthetők meg. Az lista egyébként folyamatosan bővül, hétfőn még negyven, kedd délután pedig már több mint hetven pályázat látható a weboldalon. A Google-térkép segítségével földrajzilag is megtekinthető a beruházás.

Barabás Csaba hozzátette, pontrendszert dolgoznak ki, hogy azok a pályázatok nyerjenek, amelyek arra valóban érdemesek. Ugyanakkor elsőbbséget élveznek azok a beruházások, amelyek előrehaladott fázisban vannak, és már nem kell sok a lezárásukig. Mindemellett a csütörtök déli 12 órakor lezáruló jelentkezési időszak után lakossági konzultációt is indítanak, várhatóan a Facebookon tehet majd bárki javaslatot, hogy mely kezdeményezések kapjanak finanszírozást.

Kapcsolódók

Kimaradt?