Véglegesítették a Kárpátokon áthaladó első autópálya nyomvonalát

Véglegesítette a közlekedési minisztérium a Kárpátokon áthaladó első, Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig épül meg.

Sorin Bușe közlekedési miniszter közölte, az építési költségeket 1,6 milliárd euróra becsülik, amelyet 75 százalékos arányban európai uniós pénzekből finanszíroznak, a többi 25 százalékot az állami költségvetésből. 

A mintegy 120 kilométer autópálya építését hosszú ideje tervezik, legutóbb 2014-ben kellett volna meghirdetni a közbeszerzési eljárást, de a Victor Ponta vezette akkori szociáldemokrata kormány leállította az eljárást arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül a beruházás.

A térképet nagy felbontásban itt találja. Hogy mely városokon fog áthaladni az autópálya, arról itt tájékozódhat

A Déli-Kárpátokon áthaladó autópályának legalább hat alagútja lesz, ezek közül a leghosszabb 1,7 kilométer. Az út megépülésével autópályán lehet majd közlekedni megszakítás nélkül a magyar-román határtól Bukarestig úgy, hogy a dél-erdélyi autópályát is a tervek szerint befejezik 2021 előtt.

Az autópályát a Dacia üzemet működtető, közvetlenül érdekelt Renault francia autógyártó követelte, amely kilátásba helyezte, hogy elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja. Az autópálya megépítését a Dacia alkalmazottai szintén követelték, ők 2014-ben tüntettek is ezért.

Romániában az első tíz hónapban 301 538 járművet állítottak elő, ami 8,3 százalékos visszaesés  a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A termelés csaknem 90 százalékát a Dacia adta. A vizsgált időszakban a román járműexport 9,4 százalékkal, 273 220 járműre csökkent.

A Marosvásárhelyt Jászvásárral és a moldovai Ungheni-nel összekötő autópálya megépítéséhez szükséges tanulmányok elkészítése körüli késlekedések miatt fejezte ki nemtetszését kedden Klaus Johannis. Az államfő azt mondta egy Jászvásáron tartott keddi konferencián: Moldvának az infrastruktúra fejlődésére van szüksége ahhoz, hogy fejlődni tudjon például a számítástechnika terén, és hogy könnyen megközelíthetővé tegye az északkeleti régiót. "Egy Moldvát Erdéllyel - tehát Európával - összekötő autópálya a legjobb gyakorlati érv, ami a befektetések növelése, az export, valamint Románia keleti részének ipari modernizációja mellett szólhat. Ezen terv szilárd támogatójaként egyáltalán nem vagyok megelégedve sem a hosszú határidőkkel, sem a többszörös halasztásokkal a sztráda építéséhez szükséges tanulmányok elkészítése kapcsán. Biztos vagyok benne, hogy jól és időben is meg lehet valósítani ezeket a dolgokat" - tette hozzá az elnök. 

Kapcsolódók

Kimaradt?