Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszának megépítésére kötöttek szerződést

Az észak-erdélyi autópálya újabb - Kolozsvártól nyugatra eső - szakaszának megépítésére kötött szerződést az Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) - közölte honlapján a társaság.

A szerződés értelmében az olasz Impresa Costruzioni Giuseppe Maltauro SpA és a román Viaponte Rom srl. cégek konzorciuma építheti a Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti 16,8  kilométeres szakaszt. A pályaépítés nettó 446,12 millió lejes kivitelezési díját az állami költségvetésből biztosítják. A kivitelezőnek hat hónap alatt kell elkészítenie a terveket, és további egy év áll rendelkezésére az út megépítésére. 

A pályaszakasz Zilah irányába hosszabbítja meg az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei szakaszát. A pályának jelenleg a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza használható, de még ezen a részen sem épültek ki a  pihenőhelyek. 

Az új és a meglévő pályaszakasz összekapcsolásához meg kell építeni a gyalui Szamos-hidat, és át kell adni a jelenleg épülő 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakaszt. A részben megépült Szamos-híd befejezésére még nem választották ki a kivitelezőt, a Gyalu-Marnádas szakaszt áprilisban kellett volna átadni, de várhatóan csak az év végére készül el.

Kapcsolódók

Kimaradt?