Nagyvárad: sztráda még nincs, de a bekötőutat már megépítenék

Uniós támogatással folytatják Nagyváradon a távfűtési hálózat felújítását, számolt be Ilie Bolojan polgármester kedden a következő időszak terveiről.

A felújításról a napokban megjelent a tájékoztatási útmutató, a következőkben aktualizálják az adatokat, elküldik a támogatási kérelmet, és remélhetőleg július végén aláírják a támogatási szerződést.

Nagyvárad körülbelül 50 millió euróra pályázik. Az első szerződést már aláírták és már dolgoznak a körülbelül  24 kilométernyi fővezeték cseréjén, ennek értéke körülbelül 20 millió euró. A kivitelező saját költségén kezdte el a munkát, az önkormányzat garanciát vállalt annak kifizetésére. 

Pályáznak a Nagyváradot a majdani autópályával összekötő 19,5 kilométeres út elkészítésére is, ez a Szentandrási úti körforgalomtól vezetne a bihari csomópontig. A négy sávos úthoz kell egy új hidat építeni a Körös felett és felüljárókat a vasúti sín és az utak fölött. A polgármester szerint szeptemberben átadhatják az építési területeket az Országos Autópálya- és Útkezelő társaságnak (CNDANR), jövő tavasszal elkezdhetik a körülbelül 85 millió eurós beruházást, mely 2018 végére vagy 2019-re készülne el.

Újabb nagyszabású terv egy intermodális terminál elkészítése a volt vámigazgatóság területén, Nagyvárad mellett Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Bákó kaphat erre támogatást, a bihari megyeszékhely mintegy húszmillió eurós beruházást tervez.

A jelentősebb beruházások mellett a polgár arról is beszámolt, hogy két hónapon belül átvehetik a Román Vasúttársaságtól az a 600 méteres szakaszt, amely a gyorsforgalmi ú befejezéséhez szükséges, az szeptemberre elkészülhet, akárcsak egy új, a Rogériusz negyedet a vasúti sínek alatt Oncsa negyeddel összekötő aluljáró, melyet gyalogosok és kerékpárosok is használhatnak majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?