Ezeket az önkormányzati tisztségeket alkudhatja ki az RMDSZ

Két megyeitanács-elnöki, négy megyeitanács-alelnöki, illetve legalább három megyeszékhely alpolgármesteri tisztségéről tárgyal a román pártokkal az RMDSZ ezekben a napokban – tudtuk meg Kovács Péter ügyvezető elnöktől a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki ülése után.

A SZÁT tagjai a választási kampányt és az RMDSZ eredményeit értékelték ki, illetve a helyi szintű koalíciós lehetőségeket vizsgálták meg. Azokat a megyéket vették sorra, ahol a szövetség megyei elnöki vagy alelnöki tisztségeket, és azokat a megyeszékhelyeket, ahol alpolgármesteri tisztségeket tud kialkudni a román pártokkal. A testület megerősítette azt döntést, hogy egyetlen román párttal sem kötnek országos egyezséget a posztok megszerzésért – számolt be Kovács Péter.

Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az RMDSZ több megyében a mérleg nyelvét képezi, vagyis egymaga eldöntheti, hogy a liberálisok vagy a szociáldemokraták alakítanak többséget. „Ezért nem ideológiai alapon kötjük meg a helyi koalíciókat, hanem a választási eredményeket vesszük alapul” – nyilatkozta a Maszolnak.

Az már biztos, hogy Hargita és Kovászna megyében a megyei önkormányzati elnöki és alelnöki, illetve a két megyeszékhely alpolgármesteri tisztségei az RMDSZ-é. Kovács Péter szavai szerint Maros és Szatmár megyében „nulladik prioritást élvez” a megyei tanácselnöki poszt megszerzése, ehhez keresnek megfelelő partnereket. Mindkét megyében több opció közül is választhat az RMDSZ, nem szorulnak egyetlen román pártra – hangsúlyozta a politikus.

Ezekről a tisztségekről tárgyal az RMDSZ:

  • Maros megye: a megyei tanács elnöke
  • Szatmár megye: a megyei tanács elnöke
  • Bihar megye: a megyei tanács alelnöke
  • Brassó megye: megyei tanács alelnöke
  • Szilágy megye: megyei tanács alelnöke
  • Kolozs megye: megyei tanács alelnöke
  • Zilah: alpolgármester
  • Kolozsvár: alpolgármester
  • Arad: alpolgármester

Bihar megyében a liberálisoknak erős többsége van a nagyváradi önkormányzatban, de a megyei tanácsban az RMDSZ szavazataira is szükség van a többség kialakításához, így számítanak az egyik alelnöki tisztségre. „Alkupozícióinkat erősíti, hogy a megyei tanácsban a szociáldemokratákkal együtt is tudunk többséget kialakítani” – magyarázta.

Tájékoztatása szerint az RMDSZ megyetanács-alelnöki tisztséget szerezhet Brassó, Szilágy és Kolozs megyében, illetve megkaphatja az egyik alpolgármesteri széket Zilahon, Aradon és Kolozsváron. Temesváron alpolgármesteri tisztséget ugyan nem tudnak kialkudni, de a magyar közösség számára különböző támogatásokat, fejlesztéseket kérhet a szövetség a két tanácsosa szavazatáért cserében – sorolta az ügyvezető elnök.

Nem kell az alpolgármesteri szék Marosvásárhelyen. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban.  Erről Kelemen Hunor péntek délután nyilatkozott az MTI-nek. "Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is "bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé. 

Kovács Péter elmondta, helyi szinten a román pártokkal az RMDSZ megyei szervezeteinek vezetői tárgyalnak, döntésük előtt azonban kötelesek konzultálni az országos vezetőséggel. Az ügyvezető elnök becslései szerint az egyeztetések akár jövő hét utánig is elhúzódhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?