A lej árfolyama is megsínylette a brit kilépés hírét

Dan Suciu, a jegybank (BNR) szóvivője elmondta, a BNR felkészült a brexitre.

Hozzátette, a lej árfolyama is megsínylette a brit kilépés hírét, de az értékvesztés elmondása szerint egyelőre mérsékelt, fele akkora, mint a többi közép-kelet-európai valuta esetében. A romániai bankközi piacon a reggeli órákban 0,6 százalékkal gyengült a lej az euróhoz képest.

A vezető tisztségviselők egyelőre nem kommentálták a brit választók döntését, a média azonban a romániaiakat hátrányosan érintő, drámai fordulatnak tekintik a népszavazás eredményét, amelynek főleg a gazdasági fejlődésre és a Nagy Britanniában dolgozó honfitársaikra lehetnek káros következményei.

Hivatalosan mintegy 200 ezer román állampolgár dolgozik és adózik Nagy-Britanniában, 30 ezren az építőiparban, 27 ezren a vendéglátásban, 18 ezren a pénzügyi szektorban, 11 ezren az egészségügyben. London többszöri halasztás után 2014-től volt kénytelen megnyitni előttük - és a bolgárok előtt - a brit munkaerőpiacot. Egyes bulvárlapok már egy évvel korábban azzal riogatták a szigetország lakosságát, hogy romániaiak százezrei érkeznek majd, hogy a városaik utcáin kolduljanak és a brit szociális rendszer szolgáltatásain élősködjenek.

Nem tudni, hány román állampolgár dolgozik feketén, él bűnözésből, vagy koldul Nagy-Britanniában, szociális segélyt azonban mindössze 3400-an kértek, ezzel az Európai Unió államaiból érkezett segélyigénylések sorában a 13. helyen álnak a lengyelek, írek, portugálok, vagy akár németek és lettek után.

Kapcsolódók

Kimaradt?