Megújítják a szentgyörgyi közszállítást - a potyautasokat kamerákkal szűrik ki

Civilizált, pontos, kiszámítható és elérhető közszállítást fognak kialakítani a következő években Sepsiszentgyörgyön - mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: a lakosság azt az infrastruktúrát használja, amelyet építenek számára, ezért meggyőződése: ha korszerűbbé teszik a közszállítást, többen fogják azt igénybe venni.

A város sokat változott az elmúlt években, új lakónegyedek alakultak, bevásárlóközpontok épültek, viszont nem igazodott ehhez a közszállítási szolgáltatás – mutatott rá a polgármester. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az elmúlt években nem volt olyan jellegű pályázati lehetőség, amely lehetővé tenne egy nagy összegű fejlesztést – mondta. Hozzátette, ősztől várható olyan pályázati kiírás, amely közszállítás fejlesztéséről szól, így az önkormányzat 2 százalékos önrész ellenében a következő években tudja korszerűsíteni az alárendeltségébe tartozó Multitrans részvénytársaságot.

A környező településeket is becsatolnák

Antal Árpád tájékoztatása szerint két lépésben tervezik a felújítást. Egyrészt idén és jövőben vásárolnak új kisbuszokat és használt nagy-buszokat, majd a pályázat révén felújítják a Multitrans autóparkját. Továbbá elektromos autóbuszokat vásárolnak, illetve a jelenlegi városközponti székhelyéről az Oltmező utcába költöztetik a közszállítási vállalatot, új járatokat hoznak létre, amelyek igazodnak a lakosság igényeihez, korszerűsítik a buszmegállókat. A polgármester szerint amennyiben lehetőség lesz, közösen pályáznának a megyeszékhellyel szomszédos településekkel, Árkossal, Illyefalvával, Uzonnal - ezekre a településekre is kiterjesztenék a közszállítást.

Külön buszjáratok az iskolásoknak

Egyeztetnek még a sepsiszentgyörgyi iskolák vezetőségével és amennyiben igénylik, akár ősztől be tudnak indítani kimondottan diákokat szállító reggeli és délutáni járatokat - mondta a polgármester, aki szerint ezeknek a járatoknak az lenne az előnye, hogy nem a megszokott buszmegállókban, hanem az iskolák előtt állna meg, és lakóhelyükig szállítaná a diákokat, így a szülők biztonságban tudhatnák gyerekeiket.

Hányan használták a buszokat?

A sepsiszentgyörgyi közszállítás jelenlegi helyzetét ismertetve Antal Árpád elmondta: a Multitrans járatain tavaly mintegy 2,2 millió utazást jegyeztek, az elmúlt évben a lakosság 314.487 jegyet vásárolt, de volt még 13.411 bérletes utazó. 2015-ben 28.947 ingyenes vagy kedvezményes bérletet váltottak ki a nyugdíjasok, diákok, fogyatékkal élők, karitatív szervezetek és gyárak alkalmazottai.

A kedvezményezettek körét a következőkben bővíteni szeretnék, ezért cserébe a város támogatja a közszállítás fenntartását - mondta a polgármester, hozzátéve, tavaly 2,3 millió lejjel támogatták a Multitrans Rt-t.

Tittesz Zoltán a közszállítási vállalat igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg 15 autóbusszal működtetik a 1-es, 2-es, 3-as és 4-es számú rendszeres járataikat, de 3-4 autóbusz mindig javításra szorul. A jelenlegi géppark legidősebb járművei 31 évesek, a legfiatalabbak 8 évesek - mondta az igazgató. Hozzátette, hogy autóbuszaik összesen naponta 1550 kilométert tesznek meg a város területén, autóparkjuk évente mintegy 420.000 kilométert fut.

Kamerákkal a potyautasok ellen

Tittesz Zoltán lapunk érdeklődésére elmondta: a jelenlegi egy utazáshoz érvényes 2 lejes jegyár nem fedezi a költségeiket, de a közszállítás a világon mindenhol finanszírozásra szorul. Igyekeznek minimálisra csökkenteni a potyautasok számát is, ezért két éve Antal Árpád polgármester javaslatára bevezették az első ajtós felszállást, ezáltal a sofőr ellenőrzi az utasok jegyét és bérletét.

Így bár csökkent ugyan a bliccelők száma, az igazgató szerint előfordulhat, hogy a sofőrök ingyen is felengednek egyeseket, ezért a következőkben kamerákat szerelnek a járművekre. Tittesz Zoltán szerint jelenleg 10 százalékra tehető a potyautasok aránya, ezt szeretnék 1-2 százalékra csökkenteni.

A Multitrans igazgatója szerint minden autóbuszuk GPS rendszerrel van felszerelve, ezért másodpercre pontosan tudják követni, hogy hol tartanak. A járatok menetrendjét többnyire sikerül betartani, de esetenként néhány perces késés előfordul.

A közszállítási tevékenység korszerűsítésével tervezik, hogy intelligens jelzőrendszerrel szerelik fel az autóbusz-állomásokat, amelyek órájához igazítják a járatok menetrendjét, de a rendszer azt is kijelzi majd, hogy mikorra várható a következő autóbusz.

Kapcsolódók

Kimaradt?