Molnár Zsolt: a magyar közösség legnagyobb ellenfele a közöny

Ha a helyi magyar közösség le tudja vetkőzni a közönyt, ha a hosszú távú biztonságát helyezi előtérbe, akkor van esélye annak, hogy ismét tanácsosai legyenek Temesvár önkormányzatában – jelentette ki a Maszolnak Molnár Zsolt polgármesterjelölt. A fiatal RMDSZ-es képviselőt a jelenlegi városvezetés metróépítési terveiről is kérdeztük. Az interjú a jelölteket bemutató cikksorozatunk része.

Szinte a lehetetlennel próbálkozik, amikor magyarként megpályázza Temesvár polgármesteri tisztségét. Mi motiválja?

Ez első sorban a közösségi presztízskérdés, hiszen a magyar közösségnek legitim és a mindennapi életet érintő elvárásai vannak a városvezetéssel szemben. Ezért fontosnak tartottuk megmutatni, hogy a temesvári magyar szórványközösségnek igenis megvan az ereje, hogy a rendkívül magas támogatói aláírásszám mellett is tudjon polgármesterjelöltet állítani és elmondani mindazokat az elvárásokat, amelyek a városvezetés irányába fogalmazódnak meg. Személyesen azért vállaltam a megmérettetést, hogy a politizálás egy új arcát próbáljam meg felmutatni. A magyar közösség legnagyobb ellenfele a közöny, ám meg vagyok róla győződve, hogy ha másként beszélünk, másként viselkedünk, vissza tudjuk téríteni az embereket a közösségi ügyek irányába és közösen tudunk egy biztonságos jövőt felépíteni. Emellett Temesvár egy multikulturális város, számos nemzetiség otthona. Itt nem feltűnő, ha nem román nemzetiségű a vezető. Ezért bízom benne, hogy a város polgárai túl tudják tenni magukat a nemzetiségi tényezőn és az üzenetekre, az emberre figyelnek majd.

Van-e mérhető mozgósító ereje a temesvári magyar közösségben annak, hogy az RMDSZ nem csak tanácsosi listát, hanem polgármesterjelöltet is indít?

A Temes megyei RMDSZ 2004 óta indít polgármester-jelöltet Temesváron. Azóta volt pozitív és negatív eredmény is. Ez a döntés többnyire szimbolikus értékű. Egyfelől felmutatjuk, hogy semmivel se vagyunk kevesebbek, mint bárki más, aki indul a választásokon és emellett több színtéren elmondhatjuk, hogy a magyar közösségnek vannak elképzelései a város jövőjével kapcsolatban. A döntés gyakorlati oldala a sajtó viszonyában nyilvánul meg, hiszen a legtöbb sajtóorgánum a polgármesterjelöltekre kíváncsi, ezért egy tanácsi lista nem lenne elég üzeneteink közvetítésére.

Négy évvel ezelőtt esett ki az RMDSZ a temesvári városi tanácsból. Mi a feltétele annak, hogy ismét képviselői legyenek a magyar közösségnek az önkormányzatban?

2012-ben Temesváron és Temes megyében nagyon magas volt a részvétel, hiszen nagyon sokan az akkori demokrata kormányzat ellen szavaztak. Habár az RMDSZ több szavazatot kapott, mint 2008-ban, a nagyarányú proteszt szavazat miatt nem tudtuk átlépni a választási küszöböt. Idén is sok függ a választási részvételtől, de az önkormányzati képviselet elérésének az első féltetele továbbra is az, hogy a magyar közösség részt vegyen a választásokon. Ha le tudjuk vetkőzni a közönyt, ha mindannyian a közösség hosszú távú biztonságát tudjuk előtérbe helyezni, akkor van esélyünk helyet kapni a városi tanácsban.

Mit remél az RMDSZ a bánsági kisebbségek szervezeteivel kötött választási együttműködéstől? Számít szerb, bolgár, sváb szavazatokra?

A bánsági szláv kisebbségekkel való együttműködésnek mérhető eredménye van. Idén is, ahogy az elmúlt két önkormányzati választáson, együtt indulunk a bolgárokkal, szerbekkel és ukránokkal. Sajnos a németek nem társultak a kisebbségi összefogáshoz, és végül nem is indulnak a választásokon. Temes megyében számos településen a magyar közösség nincs jelen, ezért ilyen helyeken tisztán látható az eredmény. A legutóbbi helyhatósági választásokon a megyei tanácsi listára leadott szavazatok több mint tíz százalékát hozták a kisebbségek. Tudni kell azt, hogy Temes megyében és Temesváron egyaránt a magyar közösség a lakosság öt százalékát teszi ki. Ha hozzáadjuk a többi kisebbségnek a népszámláláson mért lélekszámát, akkor 8 százalék fölé emelkedünk. Ez lehet az a szükséges plusz, amely átbillenti a listánkat az öt százalékos választási küszöbön.

És román szavazatokra?

A bánság multikulturális hagyományaira építve számos településen a román szavazók is mellénk állnak. Igazfalva példáját említeném, ahol Ihász János polgármester alig több mint tíz százalék magyar lakosságra támaszkodva immár harmadik mandátumának jár a végén. És számos példát említhetnék még. A bánsági románok sokkal inkább elfogadják a kisebbségeket, mint az ország más részein élők. Ezért sokan közülük ránk szavaznak.

Elkezdődött a kampány, bizonyára a korábbi időszaknál is gyakrabban találkozik a választókkal. Milyen a közérzete a temesvári magyaroknak?

Az emberek mindennapi problémái, nemzetiségtől függetlenül, azonosak. Ha rossz a járda, megbotlik a román és a magyar is. Ezekben a kérdésekben közigazgatási megoldások szükségesek és hosszú lista állt már össze a különféle problémákról. Emellett nyilván hangsúlyt fektetnek a magyar jelentőségű intézményekre, iskolákra. Ezeknek a helyzetét rendszerint megemlítik. Fontos számukra, hogy az RMDSZ kiálljon a jogaikért és kiharcolja mindazt, ami a magyar közösségnek jogos igénye. Számos kérdésben megtorpanást vagy éppenséggel visszalépést tapasztalunk, ezért a biztonságos jövő egy olyan kérdés, ami mindenkit foglalkoztat. Továbbá azt tapasztaljuk, hogy az emberek értékelik, hogy az RMDSZ idén új arcokat, fiatalokat indít a városi és a megyei tanácsi lista élén. Molnár András és Farkas Imre a fiatal generáció képviselői és érezhetően magas az érdeklődés irányukba.

Az előbbi kérdésemmel arra is utaltam: hozzájárul-e a jelenlegi városvezetés a sokat emlegetett bánsági multikulturalizmus érvényesüléséhez?

Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a bánsági multikulturalizmus a városi és megyei önkormányzat vezetői inkább kirakatárú. Valóban sokat emlegetik, de mi keveset látunk belőle. Ezért is lenne fontos, hogy visszakerüljünk a városi és megyei tanácsba, hisz ott ismét tartalmat adhatnánk ennek a kifejezésnek. Nem elég, ha a mindennapi élet szintjén érvényesül ez a gondolat, önkormányzati prioritásként kellene kezelni.

Választási programjának a Temesvár, a nyitott város címet adta. Mi van a címválasztás mögött?

A temesváriak tudják, érzik, hogy városunk az utóbbi években befele fordul. Már nem érezhető az a nyugatias hangulat, amely a kommunista korszakban jellemezte. És már nem érezhető az a pezsgés sem, amely a kilencvenes évekre volt jellemző. Tizenhat éven keresztül egy olyan polgármesterünk volt, aki elszigetelődött a külvilágtól. Őt pedig egy olyan polgármester követte, aki folyamatosan ellenzékben van. Néha még saját pártjával is. És ami talán a legszomorúbb, sokszor a választópolgárokkal szemben is. Egyszóval elmondható, hogy Temesvárnak ismét nyitnia kellene a saját polgárai és a külvilág felé. Egy nyitott város gyorsabb ritmusban fejlődik, átveszi a jó példákat és, ami talán a legfontosabb, kialakul az a pozitív közhangulat, amely által az emberek biztonságban érzik magukat. Ezt kell elérnünk az elkövetkező négy évben.

Ötletbörzét is hirdetett a város problémáinak a megoldására. Érkeztek-e be már javaslatok?

Persze, folyamatosan érkeznek. Sok kérdésről már a kampány előtt is beszéltünk, amikor Temesváron a Kós Károly Estek keretén belül feltérképeztük a magyar közösség igényeit. Itt fogalmazódott meg például az az igény, hogy alakítsuk ki Temesváron a Hagyományok Házát. De a kampány időszakában is nyitva áll az ajtó, bárki jöhet javaslattal.

Mit tart a város öt legfontosabb problémájának?

A városi közlekedés az első számú probléma. Ki kell vezetni a teherforgalmat a városból. De ugyanilyen fontos a közművek korszerűsítése és az ehhez kapcsolódó költségcsökkentés. Szintén itt említeném az Európai Kulturális Főváros projektet, hisz ez az egész város fejlődéséhez vezetne.  Személy szerint én a zöld közlekedést tekinteném még prioritásnak, hiszen Temesváron hatékonyabbá lehet tenni a közszállítást és nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni a bicikli utak használatára. Nem utolsó sorban pedig a civil szféra felkarolását említeném, hiszen ez a terület folyamatosan a városvezetés mostohagyermeke volt.

Hogyan vélekedik a jelenlegi városvezetés metróépítési terveiről?

A szenzációhajhász puffogtatáson túl semmi realitásértéke nincs. Jól hangzik, de aki ismeri Temesvár földtani jellemzőit, az tudja, hogy Temesvár környéke régen lápos vidék volt, tehát nagyon magasan van a talajvíz. Legfennebb alagúti csónakázást lehetne megvalósítani.

Az RMDSZ legfiatalabb képviselője és egyben az egyik legfiatalabb polgármesterjelöltje is. Jelent-e hátrányt az életkora a kampányban és általában a kampányban?

Egyáltalán. Képviselői munkám alatt sem tapasztaltam és a polgármesteri kampányban sem érzem ezt. Rendkívül sokat számít a felkészültség és nyitottság. Ez pedig nem korfüggő.

Hogyan, milyen eszközökkel kampányol?

Temesvár félmilliós város, ahol 15000 magyar él. Igyekszünk minél több embert felkeresni, de ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi rendezvényekre. Az RMDSZ jelöltjei jelen vannak azokon az eseményeken, ahol a magyar közösség tagjai találkoznak. Emellett idén nyilvános kampányirodát működtetünk, ahol bármikor lehet találkozni a jelöltekkel, illetve esténként rendezvényeket, találkozókat szervezünk. Jelen vagyunk a sajtóban és folyamatosan tájékoztatunk a jelöltjeink tevékenységéről. Külön figyelmet szentelünk emellett az online kommunikációnak, hiszen a közösségi oldalakon keresztül nagyon sok olyan kapcsolat, beszélgetés alakul ki, amelyek a város mérete miatt élőben sosem jönnének össze.

Amikor az interjúról egyeztettünk, Bukarestben volt, másnap már Nagyszebenben, egy konferencián, s gondolom, amikor Temesváron van, akkor sincs sokat otthon. Mit szól ehhez a családja?

Szerencsémre a családom teljes mértékben támogat és megértik, hogy a politikai élet hullámvasútja négyévente gyorsul be. „Békeidőben” is sokat utaztam, hiszen a képviselői munka valójában egy kétlaki életet igényel. Meg lehet szokni ezt a ritmust, és sok mindent lehet hozzáigazítani.

Jut-e ideje valamilyen hobbira?

Sajnos ez az életritmus nem hagy sok időt a kikapcsolódásra. De mindig igyekszem időt szakítani az olvasásra. Amikor az időm engedi, focizni megyek.

Mikor volt utoljára a Csiky Gergely Színházban? Milyen előadást nézett meg?

Rendszeresen járok színházba Temesváron, mert modern, formabontó előadásaik vannak és kiváló színészgárda játszik a Csíki Gergely Állami Magyar Színházban. Számos díjnyertes előadásuk volt és a nézőtéren minden alkalommal sok román néző is van, hisz minden darabhoz szimultán fordítást biztosítanak. A színház talán a legnagyobb kincse a temesvári magyarságnak, hisz mi vagyunk az egyetlen olyan szórványközösség, ahol állami magyar nyelvű színház működik. Az utóbbi évek emlékezetes előadásai között mindenképp Wajdi Mouawad libanoni író Futótűz című darabját említeném, amely nagyon aktuális kérdéseket feszeget. Legutóbb a Hair című musical feldolgozását néztem meg. Aki ismeri a történetet, aki látta a filmet, tudja, hogy eleve szívbemarkoló eseményekről szól. A temesvári gárda előadásmódja pedig kiváló.

Mi lenne az első intézkedése, ha elnyerné a polgármesteri tisztséget?

Megtenném az első lépést a papír nélküli közigazgatás irányába, és leszerződnék egy programozó céget, hogy iktassuk ki a fölösleges bürokráciát. Rendkívül nagy potenciál van a technológiában és sajnos nagyon kis mértékben használjuk ki. A végcél pedig az lenne, hogy meghonosítsuk az elektronikus ügyintézést és közigazgatást Temesváron.

Kapcsolódók

Kimaradt?