Három cégvezető ellen indul eljárás Fukusima miatt

Vádat emeltek hétfőn Japánban a fukusimai nukleáris katasztrófa miatt az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco három korábbi vezetője ellen.

A most 75 éves Kacumata Cunesziha, a vállat akkori elnöke és két alelnöke, a 65 éves Muto Szakae és a 69 éves Takekuro Icsiro ellen halált és sérülést okozó, foglalkozás körében elkövetett hanyagság a vád, amiért nem hozták meg a kellő intézkedéseket, hogy megelőzzék a nukleáris balesetet.

Februárban egy másik fontos döntés is született. A kiotói bíróság kártérítésre kötelezte a Tepcót: 30 millió jent kell fizetnie egy házaspárnak, akik a katasztrófát követően kénytelenek voltak elhagyni otthonukat Fukusimában. A bíróság kimondta: a cég felelősséggel tartozik a 2011-ben katasztrófát szenvedett létesítmény térségéből önként kitelepültek kárainak megtérítéséért.

2011 tavaszán hatalmas erejű földrengés rázta meg a szigetország északkeleti részét. Fukusimára és környékére ezt követően szökőár sújtott le, ezért az ottani atomerőmű három reaktorának hűtőrendszere leállt, a reaktormag pedig megolvadt, az elmúlt 30 év legsúlyosabb nukleáris balesetét okozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?