Rossz hír az oroszoknak: teljesen felélhetik tartalékaikat

Már az orosz pénzügyminiszter is megkongatta a vészharangot a gazdaság állapota miatt, Anton Sziluanov a parlament felsőháza előtt beszélt arról, hogy ha az olajárak a jelenlegi szinten maradnak, jövőre teljesen kimerülhetnek a pénzügyi tartalékok.

A tárcavezető szerint idén a tartalékok felét, negyvenmilliárd dollárt élnek fel, így ha nem sikerül megállítani a kedvező folyamatokat, jövőre már nem lesz mihez nyúlni. Az orosz pénzügyi tartalékot a gáz- és olajár-bevételekből halmozták fel, ez a kormány legfontosabb eszköze a költségvetési lyukak betömködésére.

Az alapot viszont csak akkor tudják feltölteni, ha az olaj ára eléri a hordónkénti 70 dollárt, ettől viszont a mostani 44 dolláros árral nagyon messze vannak – írja a 24.hu.

Az orosz pénzügyminisztérium korábban bejelentette: csak szeptemberben hatmilliárd dollárt költöttek az alapból a költségvetési hiány fedezésére, ez kétszer akkora összeg, mint amit júliusban és augusztusban összesen elköltöttek.

A nyugati büntetőintézkedések továbbra is érvényben vannak Oroszország ellen, az ország gazdasága pedig 4,3 százalékkal csökkent 2015 harmadik félévében.

Kapcsolódók

Kimaradt?