Hivatalos: ellenzéki erőket is támogatna Szíriában az orosz hadsereg

A Szabad Szíriai Hadsereget is kész támogatni Oroszország - tájékoztat az EuroNews

Erről Szergej Lavrov külügyminiszter beszélt, azután, hogy előzőleg Vlagyimir Putyin bejelentette, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel vívott harcban akár egy Aszad szíriai elnökkel szemben álló, ellenzéki fegyveres erőt is támogatnának. Az orosz elnök nem nevezett meg egyetlen ellenzéki csoportot sem, de Lavrov egy interjúban konkrétan említette a Szabad Szíriai Hadsereget.

"Mi összességében Szíria érdekét nézzük, nem külön-külön Aszad elnök, vagy az ellenzéke érdekeit" – mondta az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov szerint az Egyesült Államok nagy hibát követett el, amikor nem egyeztette velük a szélsőségesek ellen Szíriában kezdett akciókat. Oroszország erre most is kész - tette hozzá.

A szíriai ellenzék viszont nem kér az orosz támogatásból - tájékoztat az ATV. "Oroszország a Szabad Szíriai Hadsereget támadja, és most velünk akar együttműködni, miközben továbbra is elkötelezett Bassár el-Aszad szíriai elnök iránt. Számunkra ez teljességgel érthetetlen" - jelentette ki Ahmed Szaúd alezredes, az SZSZH egyik szóvivője.

Moszkva szeptember 30. óta hajt végre légitámadásokat Szíriában, állítása szerint az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista csoport és "más terrorszervezetek" állásai ellen. A mérsékelt iszlamista ellenzék szerint azonban ők Oroszország valódi célpontjai, és a légitámadások főleg Bassár el-Aszad hatalmon maradását szolgálják.
     
Szamír Nasar, a száműzetésben működő legnagyobb ellenzéki szervezet, a Szíriai Nemzeti Koalíció tagja szintén elutasította a mérsékelt ellenzék és Oroszország közötti szövetséget.

"Ahelyett, hogy arról beszélnek, hogy támogatni akarják az SZSZH-t, inkább abba kellene hagyni a bombázását" - mondta a politikus, aki szerint az orosz légicsapások 80 százaléka irányul a Szabad Szíriai Hadsereg ellen.

Nasar képtelenségnek nevezet Lavrovnak azt a javaslatát, hogy parlamenti- és elnökválasztásokat kell előkészíteni Szíriában. Az ellenzéki politikus azzal vádolta meg Moszkvát, hogy így akarja "megkerülni a szíriai népnek az Aszad távozására vonatkozó követelését".

"Az oroszok figyelmen kívül hagyják a valóságot. Szíriában milliók váltak belső menekültté, illetve hagyták el az országot. Városok dőlnek romba naponta. Milyen választásokat lehetne tartani ilyen körülmények között?" - kérdezte.

Szíriában 2014 júniusában tartottak a nemzetközi közösség által vitatott tisztaságú elnökválasztást, amelyen újabb hét évre újjáválasztották Bassár el-Aszadot. Parlamenti választás utoljára 2012-ben volt, a következő elvben a jövő évben esedékes.

Kapcsolódók

Kimaradt?