Holdra szállást terveznek 2029-re az oroszok

2029-re tervezik az oroszok a holdra szállást – jelentette be Vlagyimir Szolncev, az Enyergija nevű orosz űrügynökség igazgatója a moszkvai űrtechnológiai konferencián.

Az orosz szakemberek már dolgoznak az űrhajón, amelynek az első próbarepülését 2021-ben tervezik – írja orosz hírforrásokra hivatkozva az OrigoHa minden jól megy, akkor az űrhajó két évvel később dokkol a nemzetközi űrállomáson, és 2025-ben kerül sor az első ember nélküli holdmisszióra.

A Luna-25 a tervek szerint a hold déli pólusán száll majd le, nem pedig az egyenlítőnél, ahol az amerikaiak landoltak. A misszió célja a hold belső struktúrájának megismerése, emellett tanulmányozni fogják a kozmikus és elektromágneses sugárzás hatását a felszínre, valamint ásványkincsek után is kutatnak majd – számolt be a Sputniknews.com. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?