Új tervet dolgoznak ki a görögök

Athén új javaslatokat dolgoz ki az adósságválság megoldására, mert úgy látják, amit eddig tettek, az kevés.

Új javaslatokat dolgoz ki Görögország nemzetközi hitelezőinek, hogy sikerüljön egyezségre lépnie az államcsőddel fenyegető görög adósságválság ügyében - mondta szombaton Alekosz Flamburarisz, a kormányzás összehangolásáért felelős görög államminiszter. 

Két nappal az euróövezeti országok állam-, illetve kormányfőinek a görög adósságválság ügyében hétfő estére Brüsszelbe összehívott rendkívüli tanácskozása előtt a tárcavezető úgy vélte, a hitelezők - az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank - nem lesznek megelégedve "az általuk tett gesztusokkal". 

Az AFP értesülése szerint Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német napilapban vasárnap megjelenő véleménycikkében úgy nyilatkozott, Angela Merkel német kancellárnak kellene "világos döntést" hoznia a hétfői ülésen.

A tárcavezető hangsúlyozta, azzal az elhatározással indulnak Brüsszelbe, hogy további kompromisszumokat kössenek anélkül, hogy olyan intézkedések megtételére kérnék őket, amelyeket a korábbi görög kormányok megtettek - vagyis olyan egyezséget nem akarnak kötni, amelyik kevés reményt adna Görögországnak adósságai visszafizetésére.

Flamburarisz azt mondta, a holtpontra jutott tárgyalások és a határidő fenyegető közelsége miatt szombaton telefonon egyeztethet a kérdésről Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Görögországnak június 30-án kell törlesztenie a Nemzetközi Valutaalapnak 1,6 milliárd eurót. Ha nem fizet, csőd és az eurózónából való kilépés fenyegeti az országot.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?