Ezt kell kifüggeszteni március 1-től az üzletekben

Közzétette pénteken a honlapján a pénzügyminisztérium annak a figyelmeztető plakátnak a modelljét, amelyet az adócsalás visszaszorításáról szóló sürgősségi kormányrendelet szerint valamennyi kereskedelmi egységnek jól látható helyen ki kell függesztenie március elsejétől.

A pénzügyminisztériumi rendelet szerint a figyelmeztetést a vendéglőknek a menü első oldalán kell megjeleníteniük. Lényege, hogy a vásárlónak vagy a vendégnek joga van kérni pénztári nyugtát az eladótó vagy a pincértől. Ha pedig nem kap nyugtát, a vásárló vagy a vendég fizetés nélkül távozhat.

A plakát felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyugtákkal havonta nyereménysorsoláson lehet részt venni. Emellett szerepel rajta egy ingyenesen hívható telefonszám is, amelyen a vevők jelezhetik az esetleges rendellenességeket.

Nem életszerű

A HotNews portál által megszólaltatott pénzügyi tanácsadó szerint a figyelmeztető szöveggel az a baj, hogy nem életszerű helyzetekre vonatkozik. A vásárló ugyanis rendszerint előbb fizet, és csak utána kapja meg a nyugtát, így nehezen távozhat fizetés nélkül akkor is, ha nem kapott nyugtát. Emellett előfordulhatnak visszaélések is: a vevő nem fizet, de távozik az áruval, arra hivatkozva, hogy nem kapott kasszabont.

Kapcsolódók

Kimaradt?