Vannak problémamegoldó ötletek a frankhitelesek számára

Újrakezdte a nem lejalapú hitelek kérdésének tárgyalását a Parlament költségvetési-pénzügyi bizottsága. A testület azután egyeztet ismét erről, hogy 131 honatya törvénytervezetet nyújtott be, mely a valutaárfolyam ingadozásával szemben védené meg a fogyasztókat.

A tervezet kezdeményezője, Ana Birchall szociáldemokrata képviselő azt javasolja, hogy a pénzügyi terhet viselje közösen az ügyfél és a bank, valamennyi olyan hitel után, amelyet külföldi pénznemben igényeltek. Közben a jegybank szakértői azt javasolják, hogy a hitelezőnek inkább a bank és az ügyfél közötti egyéni tárgyalásokkal próbáljanak segíteni a törlesztésben.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke, Marius Dunca azt mondja, egyetlen pénzintézet sem mutatkozott nyitottnak a helyzet megoldása iránt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?