Látványosan átalakul a romániai üzemanyagpiac

Két tőkeerős vállalat követel helyet magának a hazai üzemanyagpiacon, azt a célt tűzve ki, hogy néhány éven belül jelentős piaci tényezővé váljanak. Az azeri Socar 2011-ben kezdte meg romániai hálózatának kiépítését, s immár 17 üzemanyagtöltő állomása van, többségük az észak-keleti országrészben.

„Országszerte vásároltunk telkeket, s rövidesen valamennyi régióban feltűnnek majd a mi márkánkat viselő benzinkutak. Idén 50 millió euró értékben fogunk beruházásokat végrehajtani” – olvasható a Socar romániai vezérigazgatója, Hamza Karimov által kiadott közleményben. Az azeriek idén főleg Moldva deli részén, Bákó és Buzău megyékben terjeszkednek, ám a közelmúltban Nagyvárad Kolozsvár felőli bejáratánál is nyitottak egy benzinkutat. A Socar távlati célja egy 300 kútból álló romániai hálózat kiépítése.

150 milliós befektetés

Keletről érkezett a másik ambiciózus befektető, a Gazprom is. Az orosz óriáscég tavaly jelent meg a romániai piacon, szerb leányvállalatán, a Nis Petrolon keresztül. Az első Gazprom kút tavasszal nyílt meg Nagyszeben közelében, melyet mostanig 11 másik követett. „Azt szeretnénk, hogy az év végéig a Gazprom benzinkutak száma elérje az ötvenet. 2015-ben a hálózatunk 120 egységből fog állni, egy 150 millió eurót meghaladó befektetés eredményeként” – nyilatkozta a Kirill Kravcsenko, a Gazprom Neft helyettes vezérigazgatója.

Fejleszt a MOL is

Az üzemanyagpiacot jelenleg uraló vállalatok sem ülnek tétlenül a babérjaikon. A Rompetrol Downstream 2017-ig modernizálni szeretné valamennyi jelenleg meglevő kútját, ugyanakkor 100 új üzemanyagtöltő állomás megnyitását tervezi. A beruházás összértéke 200 millió dollár körül lesz. A cég többségi tulajdonosa, a kazah KazMunayGaz képviselői a közelmúltban bejelentették, hogy a vállalat nemcsak Romániában szándékozik terjeszkedni, hanem a Fekete-tenger térségének más államaiban is, ahol összesen 350 benzinkút megnyitását vették tervbe.

A MOL szintén fejlesztésben gondolkodik, a célkitűzés a 15 százalékos piaci részesedés elérése 2015-ben.  „A nehéz gazdasági helyzet ellenére a MOL az elmúlt években évről-évre egyre több üzemanyagot adott el. Tavaly 4 százalékkal több üzemanyagot értékesítettünk, mint egy évvel korábban, 2013 első hat hónapjában pedig  7 százalékos volt a növekedés” – nyilatkozta a Capital gazdasági hetilapnak Daradics Kinga, a MOL Románia vezérigazgatója. A növekedés részben a fejlesztéseknek tudható be, 2012-ben ugyanis hét kutat nyitott a vállalat, idén pedig, a nyilatkozat elhangoztáig, hatot.

A jelenlegi piacvezető OMV Petrom üzletpolitikája kilóg a sorból, az osztrák cég ugyanis ahelyett, hogy fejlesztene, kútjai egy részének az eladását tervezi. A vállalat vezetősége a közelmúltban bejelentette, hogy 2015-ig 1 milliárd euro értékű aktívumot fognak értékesíteni Romániában, valamint a térség más országaiban. Egyes szakemberek véleménye szerint az eladásra szánt OMV Petrom kutakat vélhetően a romániai hálózatuk kiépítésén dolgozó nagybefektetők, a Socar vagy a Gazprom fogják felvásárolni.

Az önkiszolgáló a trendi. A romániai benzinkutak száma meghaladja a kétezret, ebből mintegy 600 független üzemanyagtöltő állomás vagy néhány egységből álló regionális hálózat része. Ezek hatékonysága lényegesen elmarad a piacvezetők tulajdonában levő kutakétól, hiszen bár számszerűen mintegy 30 százalékot tesznek ki, a Ziarul Financiar becslései szerint a forgalom alapján számított piaci részesedésük nem haladja meg a 10 százalékot, igaz növekvőben van. A független üzemanyagtöltő állomások piaci részesedésének növekedése egyébként az egész kontinensre jellemző. Egy másik, Európa-szerte érvényesülő piaci trend az önkiszolgáló benzinkutak szaporodása, aminek az oka az, hogy a vállalatok igyekeznek lefaragni a költségeiket. A kiszolgáló személyzet nélküli benzinkutak térnyerése Olaszországban és Lengyelországban a leglátványosabb, ugyanakkor idehaza egyelőre csak a Rompetrol mozdult el ebbe az irányba. A cég által közölt adatok szerint a 405 Rompetrol benzinkút közül 113 működik önkiszolgáló rendszerben.

AZ OMV a király

A Capital számításai szerint tavaly 7,5 milliárd euró értékű üzemanyagot értékesítettek Romániában kiskereskedelmi forgalomban. A pénz egy jelentős része nem a forgalmazókat gazdagítja, hanem az államkasszába vándorol, áruforgalmi adó és jövedéki adó formájában. Tavaly mintegy 1,5 milliárd euró volt a központi költségvetés üzemanyag eladásból származó áfa bevétele, míg a jövedéki adó majd 2 milliárd eurót tett ki. A kutak kb. 5,5 milliárd liter üzemanyagot adtak el, ebből 1,8 milliárd liter benzin, 3,7 milliárd liter pedig gázolaj volt.

Az üzemanyagpiacot egyértelműen az OMV Petrom uralja, melynek több mint 550 benzinkútja van, s a Pénzügyminisztérium adatai szerint 19,5 milliárd lejes forgalmat bonyolított le. A második helyen a Rompetrol áll 8,15 milliárd lejes forgalommal, majd a Lukoil és a MOL következik, 6, illetve 4,15 milliárd lejjel. A Lukoilnak kétszer annyi üzemanyagtöltő állomása van mint a MOL-nak, ám a forgalom tekintetében messzemenően nem mutatkozik ilyan nagy különbség. Az Agip kutakat üzemeltető Eni Románia forgalma 600 millió lej volt tavaly, míg a a Socar Petroleumé 230 millió lej.



 

 

 

 

Kimaradt?