Életre kel Rockefellerék tordai ipari parkja

Ha a tervezettnél később is, de úgy tűnik, végre megvan a tordai ipari és logisztikai park első bérlője. Tudor Ştefănie polgármester nemrég még arról panaszkodott a sajtónak, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben, bár az önkormányzat már kibocsátott két építési engedélyt, még nem üzemel az ipari park, melyhez a helybeliek oly nagy reményeket fűznek.

„Rövidesen aláírjuk az első szerződést, s már az idén elkezdődik az építkezés. Nincs kizárólagos értékesítési jogunk, tudomásom szerint a Graells & Llonch szintén előrehaladott tárgyalásokat folytat” – nyilatkozta a Capital román nyelvű gazdasági hetilapnak Răzvan Gheorghe, az Activ Property Services cég képviselője, melyet a Graells & Llonch, az ipari park társtulajdonosa bízott meg azzal, hogy bérlőket keressen a létesítménybe. Răzvan Gheorghe arról nem nyilatkozott, hogy ki lesz az ipari park első bérlője. A spanyol tulajdonos tavaly tavasszal kezdett hozá az ipari park kialakításához, azt ígérve, hogy már idén 300-400  munkahelyet fognak teremteni a betelepülő cégek.

A Kolozs megyei város határában, a Rigips üzem közelében található ipari park 54 hektáron terül el. Ebből 22 hektár a Rockefeller-csoport által ellenőrzött Europa Capital befektetési alap tulajdonában van. A Rockefeller cégcsoport az azonos nevű, egykor a gazdagság szinonimájának számító mágnáscsalád tulajdonában van. A Rockefeller család teljes vagyonát 110 milliárd dollárra becsülik.

A tulajdonosok reményei szerint az ipari parkban mintegy 70 cég fog tevékenykedni. A Graells & Llonch és az Europa Capital arra számítanak, hogy a létesítmény öt év alatt éri el majd a maximális kihasználtságot. Becsléseik szerint a beruházások összértéke meg fogja haladni a 200 millió eurót. Tim Norman, az Europa Capital ügyvezető igazgatója tavaly azt nyilatkozta, hogy a tordai ipari parkba települő cégek választhatnak az őket érdeklő terület koncesszióba vétele és megvásárlása között.

 

Kimaradt?