Állami támogatást adna a kormány a plázákban működő boltoknak

A kormány 160 millió lejt osztana szét az érintett cégek között, melyek zárva tartottak a szükségállapot idején.

Részben kártalanítaná a szükségállapot idején elszenvedett károkért a bevásárlóközpontokban működő boltokat a kormány. A sürgősségi rendelet tervezet értelmében az érintett cégek megkapnák a kifizetett bérleti díj felét arra az időszakra, amikor nem nyithattak ki.

A Gazdasági, Energetikai és Vállalkozásügyi Minisztérium 160 millió lejt szán a plázákban működő boltok kártalanítására. A tervezet értelmében az igénybe vehető támogatás maximális összege 800 ezer euró volna.

A minisztérium becslései szerint a szubvencióból 3 ezer cég részesülhetne. Ha ez a szám reális, akkor a haszonélvezőknek átlagban 50 ezer lejnél valamivel nagyobb értékű támogatás jutna. Az élelmiszert forgalmazó hiper- és szupermarketek nem tartoznak a potenciális támogatottak közé, mivel a szükségállapot idején is  nyitva tarthattak.

A hazai bevásárlóközpontokban körülbelül 9 ezer bolt működik, azonban jelentős részük üzletlánc része, így az üzemeltetők száma lényegesen alacsonyabb. Az igénylőknek egy sor feltételnek kell megfelelniük, ami lényegesen szűkítheti a potenciális haszonélvezők körét.

A támogatásra csak a 15 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű plázákban található boltok tulajdonosai jogosultak. Kizárólag azok a cégek juthatnak majd pénzhez, melyek 50 százalékos bérleti kedvezményt kaptak a pláza tulajdonosától arra az időszakra, mikor zárva kellett tartaniuk, utána pedig 15 százalékos engedményt. A szubvenció haszonélvezői nem mondhatják fel a bérleti szerződést hat hónapig attól számítva, hogy megkapják az állami támogatást.

A hazai bevásárlóközpontok összterülete megközelíti a 4 millió négyzetmétert. A 15 ezer négyzetméternél nagyobbak június 15-én nyithattak ki. Egyes becslések szerint a szükségállapot idején a plázák és az azokban működő boltok 750 millió euró bevételtől estek el.

Azzal, hogy a nyár elején ismét kinyithattak, a plázákban működő üzletek gondjai nem értek végét, a forgalmuk ugyanis jelentősen elmaradt a járvány előtti szinttől.

(Nyitókép: Pengő Zoltán)

Kapcsolódók

Kimaradt?