Nagy profitot termelnek a kisvállalkozások Romániában

Bár a versenyszféra árbevételéhez csak 12 százalékkal járulnak hozzá, s a munkavállalóknak mindössze 21,4 százalékát foglalkoztatják, a profitnak 30 százalékát termelik meg.

Jóval hatékonyabban működnek a kisvállalkozások, mint a közepes- és nagyvállalatok, derül ki az Országos Cégbíróság adataiból. 2019 végén Romániában 672 439 kisvállalkozás volt bejegyezve, közülük kb. 180 ezer inaktív volt. Tízből hozzávetőleg kilenc cég minősül kisvállalkozásnak, pontos arányuk 2008 óta 90,5 és 93,2 százalék között változott.

Tavaly az ebbe a kategóriába tartozó cégek 884 ezer embert foglalkoztattak, ami a versenyszférában dolgozók 21,4 százalékának felel meg. A legtöbb alkalmazottjuk 2008-ban volt, 972 ezer ember, százalékosan pedig 2009 jelentette a csúcsot, amikor az aktív lakosság 22 százaléka dolgozott kisvállalatnál.

A tavalyi árbevételük 203,6 milliárd lej volt, ami a hazai versenyszféra teljes forgalmának 12 százaléka. 2013 óta a kisvállalkozások árbevétele, valamint hozzájárulásuk a gazdaság összteljesítményéhez folyamatosan és dinamikusan nő. Abban az évben 126,1 milliárd lej volt a forgalmuk, vagyis hat év alatt 61 százalékos növekedést produkáltak. 2019-ben 9 százalékos pluszt értek el.

Robbanásszerű növekedés

Ami igazán lenyűgöző, az a kisvállalkozások profitjának a dinamikája. 2010-ben az akkor létező 560 ezer kisvállalkozás 8,6 milliárd lej profitot könyvelt el. Ez a teljes versenyszféra összesített nyereségének 13,4 százaléka volt. Kevesebb mint egy évtized leforgása alatt a kisvállalkozások profitja 43,3 milliárd lejre nőtt, tehát megötszöröződött, annak ellenére, hogy ezen cégek száma csupán 20 százalékkal gyarapodott.

A hozzájárulásuk a gazdaság teljes nyereségéhez több mint duplájára, 30 százalékra nőtt. Ebben annak is szerepe van, hogy a multinacionális nagyvállalatoknál bevett gyakorlat a profit álcázása, hogy kevesebbet adózzanak utána. A valós nyereség természetesen kevesebb, mivel a kisvállalkozások egy része veszteséges, de ez a közepes- és a nagyvállalatok esetében is így van. A kisvállalkozások 2019-es összvesztesége 15,4 milliárd lej volt.

Romániában kétféle meghatározás létezik arra, hogy melyik cég minősül kisvállalkozásnak (román megfelelője a microîntreprindere). Adózási szempontból az egyetlen lényeges kritérium, hogy az éves árbevételük nem haladhatja meg az 1 millió eurót. Az uniós források megpályázása esetén azon vállalkozások tartoznak ebbe a kategóriába, melyeknek legtöbb 9 alkalmazottjuk van, éves árbevételük pedig nem haladja meg a 2 millió eurót.

Kapcsolódók

Kimaradt?