Kikecmergünk a válságból? Júniusban nőtt a lakossági fogyasztás

Bútorból és elektrotechnikai cikkekből 15 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban, a ruhanemű és cipőeladások ellenben közel 13 százalékkal csökkentek.

79 hónapon át, 2013 augusztusa óta tartó folyamatos növekedést követően áprilisban drasztikus mértékben, 19,5 százalékkal visszaesett a lakossági fogyasztás. A negatív trend májusban is folytatódott, az utolsó tavaszi hónapban 5,3 százalékkal vásároltunk kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint júniusban fordulat következett be, a kiskereskedelem árbevétele 2,9 százalékkal nőtt. Az általános fogyasztási javak kategóriájában a legnagyobb mértékben, 8,8 százalékkal, a kozmetikumok, mosó- és tisztítószerek iránti kereslet nőtt. Élelmiszerekre, italokra és dohányárura 3,6 százalékkal költöttünk többet, mint 2019 júniusában.

Az üzemanyag-forgalmazók bevételei ellenben 8,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi értéktől, részben amiatt, hogy az árak idén alacsonyabban a tavalyiaknál. A ruhanemű és lábbeli sem volt kelendő,12,7 százalékkal kevesebbet költöttünk ilyen célra, mint egy évvel ezelőtt.

Az előző hónapok katasztrofális eredményei után végre a bútorkereskedőknek és az elektrotechnikai és elektronikai cikkek forgalmazóinak is volt okuk örömre, mindkét kategória 15 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi eladásokat. Nagyon hasított az online kereskedelem, az árbevétel éves viszonylatban 52,5 százalékkal nőtt.

"Jól árultunk júniusban és júliusban is. A kereskedők többsége árengedményekkel operált, aminek az eredménye meglátszott az eladásokban" - nyilatkozta Dan Sucu, az egik legnagyobb bútorgyártó- és forgalmazó vállalat, a Mobexpert tulajdonosa, hozzátéve, hogy elég megrendelésük van augusztusra és szeptemberre is. Elmondása szerint e stratégia miatt a kereskedők és a gyártók profitja lényegesen csökkent: "Az eladásokat volumenét a nyereség rovására növeltük. Az volt a célunk, hogy termeljenek a gyárak, megmaradjanak a munkahelyek".

Az elemzők egy része optimista

A Transilvania Bank elemzői szintén optimisták, a 2020-2022-es időszakra a lakossági fogyasztás átlagos 2,8 százalékos növekedésére számítanak. A banki elemzők optimizmusában nem mindenki osztozik. Egyes gazdasági szakemberek úgy látják, a júniusi növekedés pillanatnyi ellenhatás, ami a járványügyi korlátozások részleges feloldásának, a bevásárlóközpontok megnyitásának tudható be.

A szkeptikusok véleménye szerint nem reális elvárás a lakossági fogyasztás növekedése, ha növekvőben van a munkanélküliség, márpedig az állástalanok száma növekvő tendenciát mutat. A kiskereskedelemből érkező jelzések sem adnak okot túlzott optimizmusra. Van olyan áruházlánc, ahol a júniusi enyhe emelkedést követően, július közepe óta a fogyasztás ismét lejtmenetbe kapcsolt.      

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?