Éjféltől újraindulnak a direkt repülőjáratok Románia és Ausztria között

Szombat 00:00 órától ismét elindulnak a direkt repülőjáratok Románia és Ausztria között – ismertette a román külügyminisztérium az osztrák hatóságok döntését. 

Szombattól a légitársaságok ismét működtethetik Romániából Ausztriába, illetve Ausztriából Romániába repülő direkt járataikat. A külügyminisztérium arra kéri az utazni vágyókat, hogy a légitársaságoknál érdeklődjenek a repülők menetrendjéről.

A külügy ugyanakkor emlékeztet, hogy július 27-étől kezdve a Romániából Ausztriába érkező utasoknak egy 72 órásnál nem régibb, negatív SARS-CoV-2/PCR teszteredményt kell felmutatniuk (a 72 óra a mintavétel időpontjára vonatkozik). A dokumentumot angol vagy német nyelven kell hitelesíttetni. 

A negatív teszt hiányában az Ausztriába beutazó személynek és a vele együtt lakó személyeknek tíznapos elkülönítésbe kell vonulniuk, saját költségen. Ezen kívül az Ausztriába érkezéstől számított 48 órán belül negatív teszteredményt kell bemutatniuk az osztrák hatóságoknak, és ennek költsége is a beutazót terheli. Amennyiben a teszteredmény negatív, a karantént feloldják. 

A külügyi tárca emlékeztet, hogy konzuli segítséget Románia Bécsi Nagykövetségétől lehet kérni a 0043 1 503 24 65 és 0043 1 505 23 81 telefonszámokon, illetve súlyos és sürgős esetben a 0043 699 117 26027 számon. Interneten a következő felületen lehet tájékozódni az ausztriai beutazás körülményeiről: https://www.mae.ro/node/51901 és http://viena.mae.ro/.  

(Címlapfotó forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?