Ennyit költött az állam beruházásokra az év első hat hónapjában

 

Az év első hat hónapjában 16,1 milliárd lejt költött az állam beruházásokra - közölte pénteken Florin Cîţu. A pénzügyminiszter egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy ez a legjobb eredmény ezen a téren az elmúlt 10 év viszonylatában.

"A beruházásokra koncentráltunk, aminek köszönhetően sikerült elkerülnünk azokat az apokaliptikus forgatókönyveket, amelyeket a szocialisták terjesztettek, hogy pánikot keltsenek a nép körében. Most elő kellene állniuk és bocsánatot kellene kérniük az emberektől" - fogalmaz Cîţu.

A pénzügyminiszter csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy az országos beruházási és gazdaságfellendítési tervbe foglalt intézkedések nagy részét a költségvetés-kiigazítást követően elkezdik gyakorlatba ültetni, ezért a következő hetekben valamennyi érintett minisztériumnak ki kell dolgoznia az intézkedések alkalmazási tervét, amely a pontos költségekre is rávilágít majd.

A tíz legnagyobb projekt közül hét a sporttal kapcsolatos, s csupán kettő útépítés.

Közzétette: Maszol.ro – 2020. június 29., hétfő

Mint korábban írtuk, jelenleg Romániában az autópályákat nem számítva a legnagyobb állami beruházás a bukaresti Steaua-stadion építése. A tíz legnagyobb projekt közül hét a sporttal kapcsolatos, s csupán kettő útépítés.

Kapcsolódók

Kimaradt?