A szenátus már megszavazta: mégsem lesz adómentes az újságírók jövedelme

Szavazattöbbséggel elfogadta kedden a szenátus plénuma az államfő kifogásait az újságíróknak adómentességet biztosító törvénnyel kapcsolatban. A döntő ház a képviselőház.

A jogszabály értelmében mentesülnének a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól az újságírók, valamint a rádióknál, televízióknál dolgozó műszaki személyzet. Az adómentesség a szellemi tulajdonjogból származó jövedelmükre is vonatkozna.

Korábban Klaus Iohannis újbóli megfontolásra visszaküldte a parlamentbe a tervezetet. Igénylésében az államfő hangsúlyozta, egy bizonyos adónem bevezetésekor vagy egy adómentesítésre vonatkozó döntés jogszabályba foglalásakor a törvényhozóknak minden esetben szem előtt kell tartaniuk olyan minimális feltételeket, mint a méltányosság, arányosság, észszerűség vagy diszkriminációmentesség.

"Meglátásunk szerint objektív, társadalmilag és gazdaságilag megalapozott indoklás kell hogy szolgáljon minden olyan adópolitika alapjául, amely valamilyen megkülönböztető eljárást vezet be adófizetői kategóriák szerint" - fogalmazott Iohannis, aki szerint a törvény indoklásából nem derül ki, hogy mely gazdasági-társadalmi szükségszerűség vagy konjunkturális helyzet indokolná, hogy az újságírói tevékenységet folytató magánszemélyek mentesüljenek a jövedelemadó befizetése alól.

A tervezetet Valeriu Steriu szociáldemokrata párti (PSD) képviselő kezdeményezte és a PSD, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a Népi Mozgalom Párt (PMP) 27 törvényhozója írta alá. Döntő házként a képviselőház szavaz majd róla.

Kapcsolódók

Kimaradt?