Felújítják a Segesvár és Szentágota közötti megyei utat (X)

A Segesvár és Szentágota közötti 106-os megyei út felújítását a héten kezdte el a kivitelező cég, a Geiger Transilvania. A munkálatok kivitelezésére uniós támogatást nyert a Maros Megyei Tanács és a Szeben Megyei Tanács, a beruházást partnerségben valósítja meg a két megyei önkormányzat. A projekt teljes költségéből a munkálatok értéke 79,2 millió lej áfa nélkül.

„Örülök, hogy végre megkezdődtek az út felújításának munkálatai. Több mint két év telt el a finanszírozási szerződés aláírása óta, de a versenytárgyalás során beérkezett fellebbezések miatt csak ma értük el azt a pontot, hogy az útszakaszon ténylegesen dolgoznak. Ennek az útnak a felújítása által jobb közúti összeköttetésünk lesz Maros megye és Szeben megye között, javulni fog az áruforgalom, és a lakosság is kényelmesebben utazhat, és ez fontos a két megye gazdasági és turisztikai fejlődésének szempontjából. Köszönöm a Szeben megyei, valamint segesvári és apoldi helyi önkormányzatoknak a közreműködést a projekt megvalósításához" – nyilatkozta a munkálatok elkezdése kapcsán Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A 118,6 millió lejes beruházásból a Maros megyére eső rész 52 millió lej, ebből 1.322.286 lej a megyei tanács önrésze, a költségek többi részét uniós forrásokból fedezik. A jelenlegi projekt magába foglalja 37,246 km megyei út megerősítését és újraaszfaltozását (ebből 15,628 km van Maros megyében), 4 új híd építését, az útpadkák rendezését, valamint az út menti buszmegállók felújítását. Továbbá a projekt keretében 1500 facsemetét fognak elültetni az út mentén.

A Szentágota és Segesvár közötti megyei út felújítása érdekébe létrehozott társulás vezetője Szeben megye önkormányzata, a Maros Megyei Tanács, valamint a szentágotai, jakabfalvi, hégeni, apoldi és segesvári önkormányzatok pedig partnerként vesznek részt a projektben.

Kapcsolódók

Kimaradt?