Borbély: elhamarkodottan döntött a minisztérium Verespatak ügyében

„A környezetvédelmi minisztérium elhamarkodta azon döntését, hogy szakértői szinten rábólintott a verespataki bányaberuházásra, mert ez a tanulmány nincs olyan stádiumban, hogy a kormány kormányhatározattal ezt a felelősséget felvállalja. Engem nagyon aggaszt ennek az engedélyezésnek már csak a híre is, mert azért azt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a minisztérium részéről még nem érkezett hivatalos megerősítés” – nyilatkozta kedden Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter.

A szövetség alelnöke elmondta: amikor környezetvédelmi miniszterként még ő felelt ezért a beruházásért, világosan kifejtette, hogy csak akkor ad engedélyt a kitermelésre, ha 101%-ban meg lesz győződve arról, hogy az RMGC bányászati technológiája nem lesz romboló hatással a környezetre. „Sajnos ez alatt a több mint két év alatt, amíg miniszter voltam, nem győztek meg arról, hogy minden feltétel adott arra, hogy a kitermelésnek ne legyen egy esetleges negatív  hatása a környezetre. Hogy csak egy példát említsek, a beruházási tervek szerint egy vízmedret  is el kellett volna terelni, amire külön kormányhatározat kell” – fogalmazott Borbély, hozzátéve, meg fogja kérni a minisztériumot, hogy tisztázza ezeket a kérdéseket, hiszen a szakértői jóváhagyás komoly politikai felelősséget jelent.

„Látom a minisztérium részéről hasonló, elsietett kezdeményezések is vannak, például a palagáz kitermelését illetően, amelyről nekem egyértelműen az volt a véleményem, hogy annyi ismeretlen tényezővel, annyi kérdéssel állunk szembe, hogy amíg ezeket nem tisztázzák, nem szabad rá engedélyt adni. Úgy látom a minisztérium már ebben a témában is lépett, és bár kitermelésre nem, de előzetes felmérésekre, talajvizsgálatokra adnak már engedélyeket” – magyarázta a volt környezetvédelmi miniszter.

Borbély László nyilatkozatában a zöld szervezeteket arra kérte fel, hogy reagáljanak a kormány döntésére, hiszen szükség van arra, hogy a civil szféra is hallassa hangját a hasonló elhamarkodott döntésekkel szemben. „Várom a zöld szervezetek határozott állásfoglalását, hiszen miniszterségem idején is hallatták a hangjukat, nagyon jogosan és helyesen,. Az utóbbi időben nagyon csendben vannak ezek a szervezetek, pedig megítélésem szerint a civil szféra határozott fellépése is segítené a témában az elfogulatlan társadalmi vitát, amely kötelező módon meg kell előzze a politikai döntéshozatalt Verespatak ügyében” – fogalmazott a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?