A válság óta nem volt ilyen nagy a folyó fizetési mérleghiány

Az idei év első nyolc hónapjában 10,9 milliárd euróra nőtt a kereskedelmi mérleghiány - ezt azt jelenti, hogy 10,9 milliárd euróval többet importáltunk (azaz 10,9 milliárddal több euró áramlott ki az országból), mint amennyit exportáltunk (azaz amennyi beáramlott az országba). A romániai fogyasztás mértékének a belső termelés nem tud eleget tenni, ezért importálunk hatalmas tételekben.

A BNR adatai szerint a folyó fizetési mérleghiány (amelynek jelentős hányadát a kereskedelmi mérleghiány teszi ki) az idei év első 8 hónapjában 7 milliárd eurót tett ki, becslések szerint ez az összeg év végére átlépi a 10 milliárd eurót is (a GDP több mint 5 százalékát). Amennyiben ez bekövetkezik, a válság óta idén lesz a legnagyobb Románia folyó fizetési mérleghiánya. A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza, Ionuț Dumitru elmondta, ez még nem kritikus szint, ám szükség van egy kiigazításra.

A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza emlékeztetett, a folyó fizetési mérleghiányhoz hozzáadódik a költségvetési hiány is, ami egy külső sokk esetén nagyon sebezhetővé tesz bennünket. Az idei év első 8 hónapjában a költségvetési hiány meghaladta a 20 milliárd lejt, becslések szerint év végére átlépi a GDP 3 százalékát. Bár a kormány 3 százalékos hiánnyal számol, az Európai Bizottság számításai szerint a deficit a GDP 3,4 százalékát fogja kitenni.

Az idei év első 8 hónapjában Románia külső adóssága elérte a 109 milliárd eurót, miután az államadósság a 2018. december 31-én regisztrált 34,8 milliárd euróról 2019. augusztus végéig 41,1 milliárd euróra duzzadt. A külső adósság nagy részét a multinacionális cégek rövid távú adósságai teszik ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?