Idén jóval kevesebb a méz

A 2018-asnál 15-20 százalékkal kisebb méztermésre kell számítani idén, ez várhatóan nem haladja meg a 15-17 ezer tonnát - nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének (ACA) elnöke, Ioan Fotea.

A szakember szerint a 2019-es esztendő a tavalyi, szintén gyengének számító évnél is szűkösebbnek bizonyult, 2018-hoz képest most 15-20 százalékkal kisebb mennyiségű, összességében mintegy 15-17 ezer tonnás méztermés várható. Főleg a repce- és az akácméztermés sínylette meg a kedvezőtlen időjárási körülményeket - magyarázta, hozzátéve, emellett az is nehezíti a méhtenyésztők dolgát, hogy csökkent a méz felvásárlási ára, ugyanakkor a sokkal olcsóbb importméz miatt nehezen tudják értékesíteni saját árujukat.Az ACA elnöke kiemelte, nagyon fontos számukra a kormány által nemrég jóváhagyott, méhcsaládonkénti 20 lejes de minimis támogatás. „Így legalább az emberek még visszakapnak valamennyit a tavasz és az ősz folyamán a méhek etetésére költött pénzből” - fogalmazott. 

Románia 1,47 millió méhcsaláddal átlagban 22 ezer tonna mézet termel évente, és ezzel a negyedik helyen áll Európa-szinten. Hozzávetőlegesen 40 ezer méhtenyésztőt tartanak számon az országban, több mint 60 százalékuk tagja a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének.

Az ACA adatai szerint az elmúlt két-három évben 15 százalékkal nőtt a mézfogyasztás az országban, elérve az évi 550 grammot lakosonként, de Románia így is az európai rangsor végén kullog. A statisztikák értelmében a romániai lakosság háromszor-négyszer kevesebb mézet fogyaszt, mint például a németországi (fejenként 2 kg évente) vagy a hollandiai és belgiumi (1,5 kg). Ugyanezen adatok szerint a romániaiak 70 gramm cukrot és mindössze 3 gramm mézet fogyasztanak el naponta.

Kapcsolódók

Kimaradt?