banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A szenátus házbizottsága kezdeményezi a Versenytanács elnökének leváltását

A bankközi hitelkamatláb (ROBOR) esetleges manipulálásával kapcsolatos kivizsgálás ügyében a szenátus házbizottsága kezdeményezi a Versenytanács elnökének, Bogdan Chiriţoiunak a leváltását. Az erre vonatkozó javaslatot Klaus Johannis államfő elé terjesztik – jelentette be hétfőn Daniel Zamfir, a felsőház gazdasági bizottságának elnöke.

Zamfir szerint a ROBOR-t jegyzések alapján, átláthatatlan módon, mesterségesen állapították meg. A bizottsági elnök elmarasztalta a Versenytanácsot azért is, hogy nem működött együtt a gazdasági bizottsággal, meglátása szerint Bogdan Chiriţoiu akadályozni próbálta a kivizsgálást.

A szakbizottsági elnök emlékeztett: a tetsület március 20-án benyújtott részleges jelentésében azt javasolta, hogy vagy ne vegyék figyelembe a ROBOR-t a lejalapú hitelek kamatlábának kiszámításánál, vagy változtassák meg a mutató kiszámítási képletét.

Az Agerpres kérésére a Versenyhivatal április 24-én adott válaszában közölte, hogy a szenátus gazdasági bizottságának a Versenytanács tevékenységére vonatkozó jelentése számos, szövegkörnyezetből kiemelt, hibásan értelmezett állítást és pontatlanságot tartalmaz.

A szenátus plénuma február 11-én határozattervezetet fogadott el, amely 60 napos határidőt adott a gazdasági bizottságnak, hogy kielemezze, 2013-ban helyesen járt-e el a Versenytanács, amikor lezárta a ROBOR esetleges manipulációjával kapcsolatos kivizsgálást.

Kapcsolódók

Kimaradt?