Fontos módosítást javasol a versenytanács az RCA-kötvények piacán

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) nem a tulajdonos, hanem a gépkocsivezető nevére kellene megkötni, hogy ennek ára tükrözze a baleseti kockázatot - nyilatkozta csütörtökön Bogdán Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke. 

„Az RCA-kötvénynek tükröznie kell a baleset kockázatát, és a balesetek kockázatát nagyrészt a gépkocsivezető határozza meg. Tehát, ha egynél több személy vezeti ugyanazt az autót, a kötvény árát ennek megfelelően kell módosítani” – mondta Chiriţoiu. Rámutatott, hogy vannak más javaslatok az RCA-kötvények árának csökkentésére. 

„Célunk, hogy a lakosság által a kötelező biztosítási kötvényért fizetett ár a lehető legkisebb legyen, ezért néhány ajánlást tettünk. Ezekből egy párat átültettek a vonatkozó jogszabályokba, és megállapíthatjuk, hogy az elmúlt két évben csökkent a kötvények ára. Jelenleg a Pénzügyi Felügyeleti Hatósággal (ASF) intézkedéseken dolgozunk a piac megerősítésére és a kötvénytulajdonosok védelmének fokozására” – mondta Chiriţoiu. Elmondása szerint először is meg kell növelni azon forgalomban lévő autók számát, amelyek érvényes RCA-kötvénnyel rendelkeznek.

„Jelenlegi adataink szerint elég sok gépkocsi, a forgalomban lévők körülbelül egynegyede, nem rendelkezik RCA-val, mert a tulajdonosok nagyon rövid időre, egy hónapra kötöttek biztosítást, majd elfelejtették megújítani. Ebben az összefüggésben azt javasoljuk, hogy a magánszemélyek csak hat vagy 12 hónapra köthessenek RCA-t, és csak a jogi személyeknek legyen lehetősége egyhónapos kötvényt kötni' - mutatott rá a versenytanács elnöke.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az javítások ára ne növekedjen mesterségesen, mivel ezek a növekedések az RCA árában tükröződnek, magyarázta Chiriţoiu. „Vannak olyan helyzetek, amikor egy bizonyos árat igényelnek, ha a tulajdonos fizeti a javítási költségeket, és magasabb árat kérnek, ha a javításokat a biztosítótársaság az RCA-n keresztül fizeti. Tekintettel a biztosítók és a javító cégek közötti feszült viszonyra, javasoltuk, hogy dolgozzanak ki a két fél közötti kapcsolatokra vonatkozó magatartási kódexet, hogy ne sérüljenek a fogyasztók jogai” – mondta el a Versenytanács elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?