Sokkal drágább lesz a távfűtés márciustól Aradon

Márciustól a jelenlegi 273,85 lejről 391,74 lejre nő a lakossági fogyasztók ára Aradon – legalábbis ezt az összeget kell majd fizetniük a háztartásoknak, a végső ár ugyanis ennél jóval magasabb lesz.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) szabta meg a tarifát gigakalóriánként 596,27 lejben (áfával együtt), amelyből a hőenergia konkrétan 352,25 lejbe kerül, míg szállítás – a hőerőműtől a hőcserélő központokig – címén 75,10 lejt, elosztás címén pedig 168,92 lejt számolnak fel.

A városháza tájékoztatása szerint a lakosságnak a végösszegből „csak” 391,74 lejt kell majd fizetni, a 204,53 lejes különbözetet ugyanis majd az önkormányzat kifizeti előállítási szuvenció címén a helyi költségvetésből (a hőerőművet, annak veszteséges gazdálkodása miatt amúgy is a város tartja el évtizedek óta).

Gheorghe Falcă aradi polgármester a közleményben a szociáldemokrata kormányt okolja a nagy mértékű áremelésért, egész pontosan a tavaly elfogadott 114. számú sürgősségi kormányrendelet következményeinek nevezte a drágítás. A rendelet értelmében a kormány plusz adót vetett ki az energiaszektorra, a cégek pedig az ügyfelekre és a fogyasztókra terhelték a megemelt adóval járó többletköltséget.

A távfűtés új árszabását és a hőenergia előállításának támogatásáról a február 28-i ülésén szavaz az aradi képviselő-testület.

Kapcsolódók

Kimaradt?