banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Renault Románia: nem korrekt, hogy a használt autók behozatalát nem adózzák meg

Hátrányos megkülönböztetés éri Romániában az új autókat a használt gépkocsikkal szemben a Renault Románia értékesítési részlegének igazgatója, Hakim Boutehra szerint. Rámutatott, miközben nem kell adót, illetéket fizetni az országba behozott használt autók után, az új gépkocsikra komoly adót vetnek ki, lépten-nyomon ellenőrzik, hogy betartják-e a környezetvédelmi előírásokat. Hozzátette, ezzel szemben senki nem ellenőrzi igazán, hogy a használt autók milyen mértékben szennyeznek.

Meglátása szerint minél hamarabb megoldást kell találni arra, hogy az import autók behozatalát megadóztassák, mint ahogy azt is el kell érni, hogy szigorúan ellenőrizzék a szóban forgó gépkocsik környezetszennyezését.

Tavaly közel félmillió használt autót írattak be, 2017-ben ez a szám magasabb volt. Romániában tavaly minden eladott új autóra három behozott használt gépkocsi jutott. Tavaly mindössze 30 ezer használt autó vett részt a roncsautóprogramban.

A tavaly importált 473,6 ezer használt autó 42 százaléka 12 évesnél idősebb volt, ami a legszennyezőbb kategóriát jelenti. Mint ismert, az úgynevezett környezetvédelmi bélyegilletéket 2017 elején törölte el a PSD-ALDE kormány.

Kapcsolódók

Kimaradt?