Olcsóbb lesz a vendégmunkások alkalmazása, de inváziótól nem kell tartani

2700 lejről 1162 lejre csökken a vendégmunkások minimálbére, amit a versenyszféra kitörő lelkesedéssel fogad.

Hacsak Klaus Johannis államfő nem talál kifogásolni valót benne, rövidesen hatályba léphet a külföldi munkavállalók javadalmazását szabályozó új törvény, amelynek értelmében az Európai Unión kívüli országokból érkező dolgozókat is lehet minimálbérrel fizetni, ami jelenleg nettó 1162 lej.

A még érvényes szabályozás értelmében a vendégmunkások minimális havi juttatásának a mindenkori nettó átlagbérnek kell lennie, ami körülbelül 2700 lej. Bár Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábban azt nyilatkozta, a változtatással a kormány korlátozni kívánja a vendégmunkások beáramlását, könnyen meglehet, hogy a hatás ennek pont az ellenkezője lesz.

„Ez ez nagyszerű lépés az ország számára. Az egész versenyszféra erre várt, nagy akadály hárult végre el. A törvény hatályba lépését követően minden bizonnyal hullámokban jönnek majd a vendégmunkások. Ez nagy előnyt jelent majd Románia számára, mivel sok projekt a munkaerőhiány miatt nem indul be” – lelkendezik Elena Antoneac, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Nestlers Group romániai igazgatója. V

Véleménye szerint a még érvényben levő szabályozás megköti a cégek kezét, mivel az EU-n kívüli vendégmunkásoknak általában szállást és étkezést is biztosítanak, ami hozzáadva a nettó átlagbérhez, kifejezetten magas költséget jelent. Humánerőforrás-szakértők szerint a minimális jövedelem csökkentése nem fogja kedvüket szegni a vendégmunkásoknak, elsősorban a távol-keletieknek, akik még így is sokkal többet kereshetnek meg, mint odahaza.

Nem fogják elárasztani Romániát

Attól sem kell ugyanakkor tartani, hogy a vendégmunkások el fogják árasztani Romániát, elfoglalva a munkahelyeket a hazaiak elől. Ez a veszély már csak azért sem áll fenn, mivel Romániában maximalizálva van a nem EU-s állampolgároknak kiadható munkavállalási engedélyek száma. Az idei vendégmunkás kvóta 7000 volt, amit a kormány, a nagy keresletre való tekintettel, augusztusban megtoldott további 8000-rel. A 15 ezres létszám, tekintettel a munkaerőpiac méretére és a krónikus munkaerőhiányra, nem sok, Magyarországon például idén 59 ezer fő a vendégmunkás kvóta.

A változtatásnak kritikusai is vannak, egyes üzletemberek szerint ázsiai munkaerőimport helyett inkább a külföldön dolgozó romániai szakembereket kellene hazacsábítani. Ez jól is hangzik, csak megvalósítani nehéz, a gyakorlatban ugyanis nem működik.

„Próbálkozunk a külföldön élő informatikusok repatriálásával, de kevés sikerrel. Szerintem ennek a szociális és a politikai bizonytalanság a fő oka” – véli Răzvan Rada, az IT Head Hunting cég vezérigazgatója. A romániai informatikusok annak ellenére nem sietnek hazatérni Nyugatról, hogy az IT Head Hunting 1500-4000 eurós fizetéssel és havi több száz eurós lakhatási hozzájárulással környékezi meg őket. Emiatt a cég már dolgozik rajta, hogy Vietnámból szerződtessen IT szakembereket.              

Jelenleg 17 ezernél valamivel több EU-n kívüli vendégmunkás dolgozik az országban. A legtöbben a törökök vannak, 3627 fő, majd a kínaiak (2120), a moldávok (1787) és a vietnámiak (1554) következnek. A betöltetlen állások száma ennél jóval nagyobb, a hónap elején országos szinten 31 ezer volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?