Filippínók, vietnámiak, nepáliak – rohamosan nő Romániában a vendégmunkások száma

Egy év alatt 67 százalékkal nőtt a Romániában munkát vállaló EU-n kívüli állampolgárok száma. Leginkább a vietnámiak akarnak nálunk dolgozni.

Tavaly 4911 munkavállalási engedélyt bocsátottak ki a romániai hatóságok tavaly az Európai Unión kívüli országokból érkező munkavállalók számára. Ez lényegesen magasabb az egy évvel korábbi számnál, 2016-ban ugyanis csak 2928 külföldinek engedélyezték, hogy munkába álljon Romániában.

Az EU-n kívüli országok állampolgárainak kiadható munkavállalási engedélyek számát kvótarendszer szabályozza, Romániai tavalyi kvótája 5500 engedély volt. A legtöbb EU-n kívüli munkavállaló Vietnámból érkezett, a bevándorlási hivatal által kiadott engedélyek 29 százalékát, 1404 darabot az indokínai ország állampolgárai kapták.

Egy évvel korábban a vietnámiak aránya a munkavállalási engedélyért folyamodók között még csak 8 százalék volt. 2017-ben a második legnépesebb munkavállaló náció a török volt, 661 személlyel, a harmadik pedig a kínai, 563 fővel. 2016-ban még Kína volt az első, 501 munkavégzésre jogosító vízummal.

„Az elmúlt években a hazai munkaadók főleg kínai szakmunkásokat importáltak, ám időközben a bérek Kínában is megnőttek, ezért lettek népszerűbbek a vietnámiak” – nyilatkozta Elena Antoneac, a munkaerő-közvetítő Nestlers Group munkatársa. Az, hogy a vietnámiak előszeretettel jönnek hozzánk dolgozni, nem csoda, odahaza ugyanis nagy többségük átlagban csak havi 150 eurót tudna megkeresni.

Vietnámiak Tulceán

A legtöbb vendégmunkást foglalkoztató hazai vállalat a 2500 alkalmazottal rendelkező tulceai Vard hajóépító vállalat, ahol 375 vietnámi dolgozik. Ivan Firsa, a cég human erőforrás igazgatója a közelmúltban azt nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak, valószínűleg még több vietnámi szakmunkást fognak alkalmazni az elkövetkező időszakban.

Elmondása szerint egy távol-keleti munkással körülbelül ugyanakkora kiadásaik vannak, mint egy hazaival. A tulceai hajóépítő telepen egy vietnámi átlagosan nettó 2400 lejt keres, s emellett napi egy ingyen étkezést és szállást is kap. A vállalat azért kezdett ázsiai munkásokat alkalmazni, mivel nem talált hazai szakembereket.

Filippínók Brassópojánán

Korábban ázsiaiakat főleg az építőiparban alkalmaztak a hazai cégek, az utóbbi időben azonban egyre többen vannak a vendéglátóiparban is. A brassópojánai Teleferic Grand Hotel személyzete 140 főből áll, akik közül tavaly nyáron 22 fülöp-szigeteki volt. Nagy részük többéves szakmai tapasztalattal érkezett a felkapott hegyi üdülőbe, korábban hajón, illetve az Egyesült Arab Emirátusokban dolgozott.

Radu Fluture, a szálloda igazgatója fölöttébb elégedett a filippínókkal, a számukat szeretné 60-ra növelni. A hazai vendéglátóipari szakmunkások tömegesen mennek Nyugatra az itthoni alacsony bérek miatt, melyek azonban vonzóak az Ázsiából érkező kollégáik számára.

Négy hónapot várnak az engedélyre

Romániában tavaly bruttó 380 euró volt az átlagfizetés a vendéglátóiparban, ami lényegesen alacsonyabb az országos átlagnál, a fülöp-szigeteki átlagkeresetnek azonban kb. a duplája. A brassópojánai Aurelius Hotel szintén ázsiaiakkal oldja meg a munkaerőhiányt, főleg népáliakat foglalkoztat.

Figyelembe véve, hogy évente mintegy 40 ezer romániai munkaképes személy távozik Nyugatra, fontos volna megkönnyíteni az egzotikus országokból érkező munkavállalók számára a szükséges engedélyek beszerzését, véli Elena Antoneac. Jelenleg egy ázsiai országból érkező számára körülbelül négy hónapba telik a munkavállalási engedély megszerzése.

Kapcsolódók

Kimaradt?