Közgazdász Vándorgyűlést tartanak Sepsiszentgyörgyön: kié lesz a 21. század?

A vállalatok versenyképességének növeléséről, az üzleti környezet változásairól, a pénzvilág átalakulásáról és a technológia fejlődésének követéséről tanácskoznak Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar közgazdászok. Pénteken és szombaton a Székely Mikó Kollégiumban, mintegy 30 előadóval és több mint 250 résztvevővel zajlik a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) legjelentősebb szakmai rendezvénye, a Közgazdász Vándorgyűlés.

Az RMKT elnöke, Gyerkó László az eseményt megelőzően elmondta, hogy nem csak hazai, magyar közgazdászokat várnak, hiszen szoros szakmai kapcsolatuk van magyarországi, vajdasági és felvidéki társzervezetekkel. A „Versenyképesség 2020 – kié legyen a XXI. század? ” mottóval szervezett kétnapos programsorozat keretében 9 plenáris előadás mellett hat tematikus szekcióban arról tanácskoznak, hogy a pénzügy, az ügyviteli informatika, a mezőgazdaság, a turizmus, a marketing és a „fintech”, azaz pénzügyi technológia milyen módon tud hozzájárulni a versenyképesség javításához.

A házigazda, Bogdán Laura, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Kovászna megyei fiókszervezetének elnöke lapunknak elmondta: a rangos eseményre nem csak közgazdászokat várnak, hanem bárkit aki gazdasági témák iránt érdeklődik, hiszen olyan előadókat hallgathatnak meg, mint Bogdan Chiritoiu, a Romániai Versenyhivatal elnöke, Domokos László, a magyar Állami Számvevőszék elnöke, Dr. Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, Bakacsi Gyula kutató professzor, Dr. Antal Zoltán sepsiszentgyörgyi kutató, vagy Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok, a Román Kerékpárszövetség elnöke. Az RMKT háromszéki szervezetének elnöke rámutatott, volt ugyan előzetes regisztráció is, de az érdeklődők a helyszínen is válthatnak szakmai jegyeket vagy benevezhetnek a vándorgyűlést záró gálára.

Bodosi Imre, a konferencia ügyviteli IT szekciójának vezetője a Maszolnak elmondta, az előadók olyan 20–30 éves szakemberek, Z generációs fiatalok lesznek, akik elmondják, miként lehet boldogulni és miként látják magukat a 21. században Székelyföldön. Hozzátette: napjaink legnagyobb kihívására próbálnak választ kapni, arra, hogy jól képzett fiatalok külföldön keresik a boldogulásukat, ezért a rendezvényen példaértékű embereket, karriereket és megoldásokat mutatnak be.

A közgazdász vándorgyűlés Mezőgazdaság szekciója arra keresi a választ, hogy miként lehet értéket termelni a székely földből, mondta el a Maszolnak Kiss-Bartha Annamária. „Az agribusiness több, mint vetés és aratás”, című előadássorozat vezetője szerint jelenleg globálisan egy gazda 26 személynek teremti meg az évi betevőjét viszont cél az, hogy 2030-ra egy gazda 256 személynek tudja biztosítani az évi élelmiszer-szükségletét. Ezt hatékonyság növelésével lehet megteremteni, de közben figyelni kell a környezetre, az egyre aktuálisabb klímaváltozásra és arra, hogy mindeközben jó minőséget termeljenek, mondta Kiss-Bartha Annamária.

Kapcsolódók

Kimaradt?