Kié lesz a 21. század? - közgazdászok tanácskoznak Székelyföldön

Sepsiszentgyörgyön tartja legjelentősebb szakmai rendezvényét, a Közgazdász Vándorgyűlést a Romániai Magyar Közgazdász Társaság október 5–7. között. 

A konferencia mottója: Versenyképesség 2020. A szervezők szerint a villámgyorsan fejlődő gazdaságunk egyik legfontosabb mozgatórugója a versengés, ezért választották ezt a mottót. "A két napos programsorozaton arra keressük a választ, hogy milyen eszközökkel, milyen kommunikációs stílust, illetve milyen stratégiák alkalmazásával érhetik el és tarthatják meg versenyképességüket a vállalatok. Egyetemi előadóink és a különböző gazdasági területeken sikeres versenyképességet bizonyító partnereink segítségével a jövőorientált, fenntartható modellekről, programokról fogunk értesülni. Szekcióüléseinken pedig interaktív módon vehetünk részt a kérdéskör gyakorlati vonulatainak megbeszélésében" - olvasható az RMKT közleményében.

A konferencia kiemelt hangsúlyt fektet a határon túli, ugyanakkor az egész Kárpát-medencei magyarság számára nyújtott közgazdasági-, pénzügyi szakemberképzés támogatásában. Az előadók között szerepelnek külföldi szakemberek, a hasonló célú szervezetekkel való belföldi és külföldi együttműködés elősegítése és támogatása érdekében.

Külön szekció (Fintech) foglalkozik a bankszakmai fejlesztésekkel és kihívásokkal Pénzügyi technológia versenyképessége címmel. Ennek egyik kiemelt előadója többek között Dr. Kocziszky György lesz, a magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja. Lesz pénzügyi, IT, mezőgazdasági, turizmus, marketing szekció is. 

A konferencián plenáris előadók is kiállnak a publikum elé, többek között Bogdan Chiritoiu - Romániai Versenyhivatal elnöke, Domokos László közgazdász, a magyar Állami Számvevőszék elnöke, Dr. Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, Bakacsi Gyula - BGE - Kutató professzora, Dr. Antal Zoltán – kutató, valamint Novák Károly Eduárd Paralimpiai bajnok, a Román Kerékpárszövetség elnöke.

A Vándorgyűlésre szeptember 30.-ig lehet jelentkezni a hivatalos honlapon, illetve személyesen az RMKT kolozsvári központi irodájában (Aurel Suciu utca, 12/2 szám alatt). A folyamatosan frissülő oldalon követhető az esemény részletes programja és további információk is elérhetőek

Kapcsolódók

Kimaradt?