„Park and ride” parkolókat létesítenének Kolozsváron

A Kolozs Megyei Tanács jövő heti közgyűlésének napirendjén szerepel annak 49 évre kiterjedő együttműködési protokollumnak a megkötésére vonatkozó határozattervezet, amelynek értelmében P+R parkolókat (park and ride) létesítenének Kolozsvár önkormányzatával közösen.

A P+R olyan parkolók, melyek közvetlenül egy busz, vasúti vagy egyéb tömegközlekedési eszköz megállója vagy pályaudvara mellett vagy annak közvetlen közelében hoztak létre, hogy a városba tartók ott leparkolhassák gépjárműveiket és átszállhassanak a városközpontba tartó tömegközlekedési eszközre. A P+R-ek általában ingyenesek, és a külvárosokban, illetve az agglomerációkban kerülnek kialakításra, hogy ezzel is enyhítsék valamelyest az adott város gépjárműforgalmát.

A protokollumban foglaltak szerint a városi önkormányzat feladata a kerékpárkölcsönző állomások felállítása, illetve az autós/gyalogos hozzáférés megvalósítása a parkolókhoz a szükséges infrastruktúrával, míg a megyei önkormányzat vállalja, hogy létrehozza, adminisztrálja és karbantartja ezeket. A létesítmények díj ellenében működnek majd, a díjakat a megyei fórum fogja megszabni és kezelni.

„A P+R létesítmények megépítésének legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a közúti forgalom fokozatos csökkentése. A metropoliszövezetből érkező autósok egy része lerakhatja járművét, és autóbusszal, trolibusszal, villamossal vagy kerékpárral folytathatja útját. Töltőállomás is rendelkezésre áll majd elektromos autók számára” – tájékoztatott Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke. 

 Az alelnök elmondta, a tervek szerint a kolozsvári repülőtér környékén épülne meg az első létesítmény, a légi kikötő meglévő parkolója a folyamatosan növekvő utasforgalom miatt jelenleg bővítésre szorul, ily módon a reptér akadálytalan fejlesztéséhez is hozzájárul ez a kezdeményezés.

 A megyei önkormányzat fedezi a projekthez kapcsolódó valamennyi költséget, azaz a rá eső feladatok elvégzéséhez szükséges forrásokat. Továbbá a megyei közigazgatási fórum biztosítja az urbanisztikai dokumentáció összeállítását és beszerzését, valamint a projekt lebonyolításhoz szükséges személyzetet is.

Kapcsolódók

Kimaradt?