Aki nem visel kalapot, az nincs is felöltözve – így szólt a mondás a polgárosodás idején, amikor a kalap még meghatározta viselője társadalmi státusát. A múlt század elején több ezer kalapos dolgozott Romániában, a hatvanas években a műhelyeket felváltották a gyárak, amelyek mára egytől egyig bezártak.
A székelyudvarhelyi Vass család kalapkészítő manufaktúrája jövőre lesz éppen 100 éves. Vass Ferenc 1924-ben nyitotta meg műhelyét a belvárosban. A házikó az egyik legrégebbi épületnek számít Udvarhelyen, sokáig a Demokrácia Központ működött benne. A régi faragott portál még a kalapos műhely idején készült.
Ifj. Vass István jelenlegi műhelye a családi házban lett kialakítva. Ő képviseli a harmadik generációt a családban, aki ezt a mesterséget folytatja.
Az első munkafázis a keményítés, szakzsargonban stájfolás. Ma már a műhelyek többsége nem maga ványolja a posztót. A készen, Német- és Olaszországból vásárolt kalap posztót ma már nem büdös csontenyvvel, hanem vízalapú keményítővel áztatják be.
A következő folyamat a valcnizás, amikor kipréselik a felesleges keményítőt a posztóból. A legtöbb szerszámot még Vass Ferenc szerzte be, így a „valcnizó” is legalább százéves.
Formázás előtt visszateszik gőzölni a posztót, mert csak a forró, nedves anyagot lehet jól alakítani.
A különböző méretű és alakú fejformák adják meg a kalap stílusát. A formázás a legnehezebb fizikai művelet. A kezdők kezéről könnyen lehúzza a bőrt a forró és gőzölgő posztó.
A fejforma kialakítása után, a karima vágása és formázása előtt száradni mennek a fejfedők – véletlenül sem szegre akasztva, hanem lapján, a kazánházban vagy akár a napsütésen.
A százéves formák méret szerint sorakoznak a polcon, ezekre szorítja rá a posztót István, és miután az anyag felvette a formát, kötővel rászorítja, kinyújtja a karimát, és kiszárítja a kalapot
Ifj. Vass István a nagyapjától is elleshette volna a szakmát, de őt a 90-es években inkább az informatika érdekelte. Oklevelet is szerzett, de korszerű technika nélkül és idejétmúlt programozói tudással inkább szögre akasztotta a diplomát, elővette nagyapja régi kalapformáit, és édesapja tanítása alapján megnyitotta a műhelyt.
Bantolás és karimavágás. Ilyen eszközöket ma már sehol nem lehet beszerezni, csak ha valahol felszámolnak egy régi műhelyt.
A karimaformák többsége még a Trianon előtti Magyarországról való.
Udvarhelyről viszont nem kell kalapért a szomszédba menni: a „Vasskalaposok”, azaz a Vass család műhelye egész Romániában az utolsó még működő műhelyek közt van – ifjabb Vass szerint övék az egyetlen.
Hagyományosan asszonyok, masamódok végezték a munkafolyamat végső fázisát. Ebben a műhelyben is István felesége, Erika varrja be a bőrcsíkot és a bélést, de szalag, zsinór vagy csontgomb is kerülhet a kalapra.
A hagyományos székely kalapon a férfiak bal felől viselik a díszítést, a női kalapokon ez jobb felől van.
Istvánka iskola után szívesen segít a műhelyben, a legtöbb fogást már ő is megtanulta. Még nem tudja, milyen szakmát választ majd az érettségi után, de az már biztos, hogy lesz egy mesterségbeli tudása, amelyet nagyapjától örökölt, és amire bármikor támaszkodhat.
A kalapot a homlok közepéig kell behúzni a fejbe, a fül fölött egy centivel kell megszorulnia, mert akkor biztosan nem viszi el a szél – tanítják Vassék.
A nagytata címere és monogram betűi még a második világháború előtt készültek Budapesten. A monogram betűk használatának az volt a célja, hogy a sok egyforma kalap közül ne a másét kapja le az ember a kávéház, vagy a kocsma fogasáról. A tulajdonos a neve kezdőbetűit beletűzte a fejfedő belsejébe.
A családból senki nem visel fejfedőt, de a közös fotó kedvéért bevállalták. Az iparosodás korában a városi fiatalok nem hordtak kalapot, hogy különbözzenek a falvakról beköltözőktől. Ferenc emlékszik még arra, hogy régen a gyereket se engedték ki a kapun kalap nélkül, és a férfiaknak a hétköznapi mellett ünnepi fejfedőjük is volt.
A kalap nem ment ki divatból, a kalapkészítés annál inkább, de a székelyudvarhelyi Vass manufaktúra három generációt átívelően viszi tovább a mesterséget. Messze földön híresek a Vass-kalapok, nemcsak a kereskedők viszik, hanem egyre több fiatal keresi fel a műhelyt, főként néptáncosok rendelnek itt maguknak fejfedőt. István anekdotája: „A Papp László sportarénában minden évben megrendezik a nemzetközi táncháztalálkozót, s oda mikor bemegyek reggel, el vagyok keseredve, mert mindenkinek a fején az én kalapom van. Mondom, akkor vásárolni ki fog?”