Több száz lámpás ragyogása töltötte meg a Sétateret – ilyen volt a Márton-napi fénymenet Kolozsváron

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik, ezek közül az egyik a Márton-napi lámpás felvonulás, amely a szent emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. A kolozsvári Mikó Óvoda tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy a Márton-napi népi hagyományokat az óvodában is megünneplik, első évben csak az óvoda körül tettek egy rövid sétát lámpásaikkal, majd fokozatosan kiterjesztették a fénymenetet a Sétatérre is. Ma már hagyománnyá vált Kolozsváron a Márton-napi felvonulás, idén több mint 20 oktatási intézmény csatlakozott a Mikó Óvodához, így a park megtelt gyermekzsivajjal és a több száz lámpás pislákoló fényével.

Mint Erdély és Magyarország számos településén, Kolozsváron is minden évben saját készítésű lámpásaikkal borítják fénybe a várost az óvodások a Sétatéren. A Mikó Óvoda által idén november 10-re meghirdetett fénymenet a park magyar opera felőli bejáratától indult fél 6-kor, a felvonulókat zene kísérte, az esemény végén pedig Márton-napi mulatozásra, „szeretetvendégségre” is sor került, ahol zsíros kenyérrel és teával vendégelték meg az odalátogatókat.

Győrffy Orsolya, a Mikó Óvoda óvónője elmondta, körülbelül tíz évvel ezelőtt döntötték el, hogy az óvodában is megünneplik a Márton-napi népi hagyományokat. „Első évben csak az óvoda körül tettük egy rövid sétát a lámpásainkkal, a következőben már kicsit távolabbra, a Sétatérre mentünk ki, hogy nagyobb közönséget is bevonjuk, hiszen Márton jóságát szeretnénk hirdetni ezzel a szimbolikus sétával” – mesélte. A fénymenetre egész héten készülnek az óvodások, énekeket, mondókákat tanulnak, és az óvónénik megismertetik velük Szent Márton legendás alakját is. Ugyanakkor mindenki elkészítheti a saját lámpását, amelyet a fénymeneten próbálhat ki.

Győrffy Orsolya kifejtette, ahhoz, hogy minél érdekesebbek legyenek a séták, minden évben igyekeznek kitalálni valami újdonságot. Volt, hogy Márton is megjelent a lován, és végigkísérte a menetet, és zenészekkel is gyakran színesítették a rendezvényt. Az óvónő ugyanakkor azt is elmesélte, hogy miért fontos számára ez a nap. „Nekem azért szép ez a Márton-nap, mert ilyenkor rengeteg régi ismerőssel lehet találkozni, és mindig felüdülés a tél kezdetén, hogy olyan sok kedves, ismerős arcot láthatunk viszont a lámpás felvonuláson” – mondta.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?